A cigaretta gyanús dolog lett – jelentette be 1997 júniusában György Péter, hogy aztán cikke nyomán éles vita bontakozzon ki. Persze akadtak a világtörténelemben már előtte is páran, akik hozzá hasonló megállapításra juthattak. Az esztéta a dohánytermékek reklámozásának lehetősége miatt ragadott tollat, cikkére az Élet és Irodalomban számos válasz született. Ma már nehéz elképzelni azt a világot, melyben még csupán azon ment a vita: mely fórumokon ne legyen engedélyezett a cigaretta hirdetése. Egyébként 1997 és 2001 között továbbra is legális volt e tevékenység, és csak 2001. július 1-jével tiltották be teljesen a dohánytermékek hirdetéseit.

György Péter még a részleges tiltás ötletét kommentálhatta, és láthatóan nem volt elégedett: „Az a tény, hogy cigarettát nem lehet majd reklámozni az ifjúsági sajtóban, körülbelül azt jelenti, hogy az tilos lesz a Dörmögő Dömötör, a Pajtás, a Tábortűz, az Ifjúkommunista és a MAD, valamint az IGEN, s adandó alkalommal a Magyartudat című náci lap hasábjain. Továbbá nem lehet majd reklámozni a hullaházaktól és a tüdőszanatóriumoktól mintegy kétszáz méterre, csak kétszázötvenre.”

Az utóbbi kitétel kísértetiesen emlékeztet arra, amit most a szexuális másságot bemutató könyvek esetében látunk. A hasonlóság megvan ott is, hogy mindkét esetben kétségek merülhetnek fel bennünk, vajon nem csupán viccről van-e szó. Mindenesetre az esztéta nem elégedett volna meg ennyivel, és felhozta a közismert érvet: a reklám arra való, hogy elcsábítsa, hűségessé tegye a fogyasztót, viszont a cigaretta „közismert méreg”. Bár még messze voltunk a dobozokon található plasztikus képi ábrázolástól, de már az esztéta is azzal érvelhetett, hogy ott van minden csomagon azzal kapcsolatban, hogy hova vezet a cigaretta élvezete.

Mindez azért is érdekes, mert közismert mérgek akadnak még, ha abból indulunk ki, hogy az alkoholtermékektől a cukorral teletömött áruk fogyasztásáig mind egészségügyi kockázatokkal jár. Persze, lehet súlyozni az egyes cikkek között, de ha a reklám etikájáról van szó, akkor felmerülhet az is, miért illőbb életérzésként hirdetni a kávézást, feledhetetlen bulival és lazasággal a sörivást. Netán azért, mert valóban hasonló élményeket adnak fogyasztójuknak? Ez könnyen meglehet, de valahogy a dohányosok is jobban érzik magukat a munkahelyi cigiszünetben, mint ha épp patkánymérget döntenének magukba.

György Péter viszont még más világot élhetett meg, amelyben a hasonlók jelentették a mindennapos élményt: „Pesti és vidéki kocsmákban folyik a móka: a Pall Mall helyes kis polaroidképeket készít a mulató társaságokról – már akkor ha cigiznek –, és a képet helyes kis keretben nekik ajándékozza. Mit ad isten, a kereten is van egy kis Pall Mall felirat. Aztán jött az ajándék, a sok kis cigaretta. S így jár-kel az éjszakában a sok kis reklámügynök.” Az esztéta arra jutott, hogy a cigaretta reklámozásában óhatatlanul van valami törvénytelen, mert fiatalokat beszélne rá a dologra, pedig nekik még venniük sem lenne szabad. Nyilván ettől még hozzájuthattak régen, ahogy ma is. Klasszikus kép a dohánybolt előtt álldogáló fiatalkorúé, aki egy felnőttet kér meg, hogy vegyen neki valamit. De mehetünk messzebb is: épp a hetekben terjedt Osváth Zsolt youtuber egykori, kétezres évek közepi Mónika Show-s szereplésének videója. Az ekkor tizennégy éves, intézetben nevelkedő fiú bevallotta a műsorban, hogy rászokott a cigarettára. Feltesszük, ebben nem épp az akkor már négy-öt éve betiltott reklámozásnak, mintsem – mondjuk – az intézeti környezetnek volt szerepe. Ahogy ha felmérést végeznénk, ma is jó eséllyel az derülne ki, hogy ilyen közegben a fiatal jóval könnyebben szokik rá, mint ha családban nevelkedik.

A július 11-ei ÉS-számban aztán Seres László reagált a cikkre. Az újságíró nemdohányzóként mutatkozott be, mégis vitába szállt György Péterrel. Ironikusan kommentálta az esztéta megállapítását, mely szerint a magyar média szégyellheti törvényellenes hirdetéseit, lelkiismeret-furdalása lehet: „Talán innen a rossz közérzet a magyar lapkultúrában.” Seres elsősorban a szabadpiac oldaláról közelített, jó kapitalista módjára pedig úgy vélte, ha elmegyünk ebbe az irányba, nem lesz megállás. Az újságíró úgy látta, nem vonhatunk ki egyes termékeket a reklámpiacról, hiszen az igazságtalan kivételezéshez fog csak vezetni:

„Napi tizenötmillió áru reklámja zúdul rám mindenhonnan, ha én aztat mind megvenném, nemcsak gazdag, de hülye is lennék. Ha viszont egyszer elkezdjük szelektálni, mit szabad hirdetni és mit nem, akkor nincs megállás: legközelebb talán a Matáv hirdetéseit akarná korlátozni valami ellenlobbista kormány (hirtelen ez a példa jutott eszembe). Káros a dohányzás? Káros. Tessék ellenkampányolni. Nem pedig a piaci szabadság első csiráit letaposni.”

Ráday Mihály már Seres László rövid levelét, illetve a Magyar Narancsban párhuzamosan megjelent cikkét kérte ki magának július 18-án. A 2021-ben elhunyt városvédő nem tartotta illendőnek a lépést, mivel úgy látta, ők már a földön fekszenek, Seresék győztek. Mint később persze látni fogjuk, a győzelem csak ideiglenes lehetett. Ráday viszont bebizonyította, hogy még egy baloldali kormány alatt is lehetséges volt a borongás azon, Európához tartozunk-e.

„Mégpedig pont akkor, amikor a Forma 1. gazdái éppen nyilatkoztak, hogy ezentúl alighanem csak Ázsiában lesznek majd a futamok, mert sorban tiltják be Nyugaton az e versenyeket finanszírozó dohányreklámokat. (A mi választottjaink már eldöntötték, e tárgyban melyik földrészhez tartozunk.) Akkor, amikor az Egyesült Államokban is megkezdték a szigorító intézkedéseket a szabadtéri reklámok területén éppúgy, mint a nyomtatott sajtóban, és éppúgy, mint számos más »nyugati« országban.”

Addig azért szerencsére nem jutottunk el, hogy csak ázsiai országokban legyenek Forma–1-es futamok. Ráday persze nem is a versenyt akarta ellehetetleníteni, mintsem a dohányzás okozta rákbetegségekre felhívni a figyelmet, miközben jelezte, szerinte mennyivel többe kerül az országnak a dohányzás utáni betegségek gyógyítása, mint a termékből származó adóbevétel. A végére pedig még jutott egy nem túl kedves jókívánság:

„Seres a neve alá azt írta: »nemdohányzó«. Ez még persze nem jelenti azt, hogy más öröme sincs a dohányból. Ahogy nem mindenki drogélvező, aki árulja. Szeretném akkor látni azt a szabadelvű tekintetét, amikor gyerekei elkezdik általános iskolás korukban a rászokást, mert megkínálták őket az ingyen kóstolóval Seres védencei…”

A jelek szerint ilyenkor elkerülhetetlen, hogy a meggyőzni szándékozott felet a gyerekeivel kezdjük manipulálni, illetve hogy a védenceiként hivatkozzunk azokra, akik mellett kiállt. Ahogy ezt látjuk akkor is, mikor valaki felszólal a szélsőséges, de nem uszító szereplők szólásszabadsága mellett is. Kedvelt válasz szokott erre lenni, hogy a szólásszabadság-hívő valójában biztos egyetért a szélsőségesekkel, azért védi csak őket.

Pedig hosszú távon nemcsak a cigaretta lehet gyilkos, hanem a fent leírt mentalitás ugyanúgy.

Nyitókép: Balra Nigel Mansell, a Williams-Honda, középen Jonathan Palmer, a Zakspeed csapat versenyzője az első Formula-1 Magyar Nagydíjon, 1986-ban (Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)

A cikk a Tobacco 2024/04-es számában jelent meg.