Ismert politikusunk vezetett fel Facebook-oldalán ezzel egy nyári pezsgőkonferenciát: „Balzac szerint »a nagy szerelmi ügyek pezsgővel kezdődnek és gyógyteával végződnek.« Coco Chanel pedig úgy fogalmazott: »két esetben iszom pezsgőt: amikor szerelmes vagyok, és amikor nem.« Megint a nőknek van igaza.” Talán nem véletlen, hogy két franciát választott. Ha nem tőlük eredne a buborékos ital, még talán akkor is rájuk asszociálnánk azzal kapcsolatban. A szerelemhez kötődő idézetek is az ital kifinomultságát, könnyedségét emelik ki.

Hiába, hogy az egyik népszerű márka például a nevében szovjet, gyártási helyét tekintve pedig az Alföldhöz kötődik, eszébe sem jutna az embernek szovjet szerzőtől, netán Petőfi Sándortól idéznie. Jobban illik hozzájuk a vodka, pálinka – gondoljuk annak ellenére is, hogy Petőfi például franciás műveltségű fiatal, a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt. Petőfihez persze inkább a bort kötjük, de azok közül is inkább gondolunk esetében a nehezebb, testesebb fajtákra – pezsgőre már nem igazán.

A „külföldieskedő”

A szembeállítás már a kezdetekben is megfigyelhető volt, a magyar pezsgő szót bevezető Széchenyi István sem habozott különbséget tenni elegánsnak és nemtelennek tartott italok között. A pálinkáról 1845-ben egész kis könyvecskét megjelentetett, benne hasonló megállapításokkal:

„A’ ki népünket régebben ismérte, és most látja, észreveheti ezen tompaságot, milly száz meg száz módokon mutatja magát a’ nép életében, hogy is foghatna helyet szebb, gyengédebb érzés, szánakozás, felebaráti, vagy egyéb ember szeretés szivükben, midőn mindennél jobban szeretik a’ pálinkát, az pedig eltompítván idegeiket, értelmességet, minden iránt indifferenté teszi őket”.

A pezsgővel szemben viszont nemhogy megengedőbb volt, de azt jóval felemelőbb, emberhez méltóbb italnak tételezte. Pedig tisztában volt azzal, hogy túlzásba lehet esni a pezsgővel is. Gyakran vendégeskedett Széchenyinél Kecskeméthy Aurél publicista, Falk Miksával hármasban pedig nagy ebédeket költöttek el, majd természetesen előkerült egy jó üveg francia champagne. Vészi József írt az Új Magyar Szemle 1900. áprilisi számában Kecskeméthy naplójáról, így a pezsgőzésekről is:

„A pezsgős üveget a házigazda maga elé tétette és saját kezűleg öntögette a gyöngyöző nedvet vendégei poharába. Polgári mennyiségben töltögette. Annyi jutott Kecskeméthynek is, amennyivel Széchenyi és Falk beérték. Ez volt aztán Kecskeméthynek a nagy gyötrelme. Ő vagy nem ivott pezsgőt, vagy ha ivott, sokat szeretett volna belőle inni. S ebédközben a legfurfangosabb sztratagémákat eszelte ki és hajtotta végre, hogy a maga hatalmába keríthesse a pezsgős üveget. Izgató témákat vetett föl, ingerelte a gróf ellentmondó kedvét, szerette volna élénk gesztikulációra bírni a házigazdát avégből, hogy megfeledkezvén óvó rendszabályairól, levegye a kezét a palackról s epedő vendége azt magához ragadhassa. Ezek a szenvedélyes taktikázások kimondhatatlan gyönyörűséget okoztak Széchenyinek.”

Széchenyi persze meg is kapta a magáét nem köznapi szokásaiért. A Nefelejts művészeti és divatlap írt arról 1861 decemberében, hogy a grófot „külföldieskedéssel” vádolták, minthogy öltözetben és bútorzatban is „angol comfortot” használt, magyar bor helyett bordeaux-it és francia pezsgőt ivott, magyar szivar helyett pedig havannával pöfékelt. Fáy András szerint viszont nem volt igazuk azoknak, akik a külföldieskedést hibául rótták fel. Fáy ugyanis úgy látta, Széchenyi ettől még nem vetette meg a hazait sem:

„Elég az hozzá, hogy a gróf franczia pezsgőt ivott ugyan, de épen nem kárhoztatta vagy gúnyolta azokat, kiknek a magyar pezsgő is ízlett, s legfölebb jóízűen kaczagott, midőn a vaskapunál munkáltában egy úriháznál megvendégeltetvén, a fölbontott magyar pezsgő iszonyú durranással lökte ki szinte a boltozatig magát, s az hiteikből felriasztott vendégek közöl az volt a szerencsés, ki csak egy-két pezsgős pecsétet kapott köntösére. Később maga is bevallá Sz. hogy a magyar pezsgővel későbben tett kísérleteknek némelyike nem épen roszul ütött ki, s ha nem éri is utol a francziát, de társalgási kedvderitésre nem épen alkalmatlan.”

Pezsegő irodalom, avagy a labdarózsa könnyedsége

A durranást egyébként is szerették megénekelni, Endrődy Sándor is ezzel indította versét az Új Idők egy 1902-es számában:

„Üdv néked, gyöngyöző bor,
Champagne folyó aranyja!
Ha pukkansz, bánatunk is
Szétpukkan buborékként,
S rózsás lesz körülöttünk
A glóbus szürkesége.
Üdv néked, gyöngyöző bor,
Champagne folyó aranyja!”

Később hasonlította aztán a május kedvességéhez és a labdarózsa könnyedségéhez, és azzal zárt: ha eljön utolsó órája, és válnia kell mindörökre, akkor csak még egy korty pezsgőt kíván halála előtt.

A pezsgő címmel Murai Károly is szórakoztató vígjátékot jegyzett a 19. század végén, a Pécsi Napló 1893-as értékelése szerint pedig a darab azon fordult meg:

„ki mennyi fontosságot tulajdonít a pezsgőnek, melyet egy álarczos bálon fogyasztunk el két ismeretlen hölgy társaságában. Hogy éppen a nászéjszakáján kiutasított férj és egy boldogtalan szerelmes, ki kedvesebb hangnak találta a pisztolydurranásnál a pezsgős palack dugójának puffanását, isszák azt a pezsgőt, az aligha tartozik az expositiójához”.

A szerző, Bavardeur kritikáját egy asszonyhoz írt levélbe csomagolta, a szöveget azzal nyitva:

„Olyan nyárspolgáros magyar pezsgő ez, mely nem hozza lázas lüktetésbe a vért, és hideg, fagyos, erényes marad a nászéjszakáján hálószobája szentélyéből elutasított férj, fején mirtus koszorúval éjnek idején régi kedvese garcon lakását fölkereső menyasszony, a halántéka körül pisztollyal hadonázó szerencsétlen szerelmes, no meg – ez éppenséggel Isten csodája – a vén férje mellől megszökött harmadik feleség, Koleikháb utóda, a fiatal élvvágyó asszony.”

Az éteri szférákhoz igazodásunk jelképe

Mindebből is jól látszott tehát, ami a fentiekből: látványosan különbséget tettek a nyárspolgárinak mondott magyar, illetve a kifinomultabbnak tekintett, nyilvánvalóan francia pezsgő között. A nemes gyöngyözőbor szeretetét pedig jobb szerették a Nyugathoz való felzárkózás részeként, nemzeti felemelkedésünk és egyben az éteri szférákhoz igazodásunk jelképeként kezelni.

Az Új Lexikon ehhez képest lenyűgözően technikai, a gyártást részletesen végigvevő definíciót adott 1936-ban a pezsgőről, Peyer Károly és a pézsma között bemutatva a gyöngyöző italt is. A kötet így foglalta össze:

„zárt palackban végbemenő erjedés folytán, szénsavval erősen telítődött s mesterségesen édesített bor. P.-t először a XVII. sz. végén Perignon nevű benedekrendi szerzetes készített Champagneban. P.-höz könnyű, tisztaizű, vékony, többnyire kék burgundi szőlőből erjesztett bort vesznek alapul. E fiatal bort az egyenletes minőség végett még másfajtával keverik, derítik s állni hagyják, majd cukrot és alkalmas élesztőt tesznek hozzá. Ezután palackozzák s az üvegeket dugójukkal lefelé fordítva, hűvös helyiségben 1–3 évig raktározzák. A végbemenő erjedés szénsava a bort telíti, majd a dugóra rakódott üledéket a dugó pillanatnyi kinyitásával a belső gáznyomás kilöki, ez a kiseprőzés, degorge-álás. A sajátos zamat, illat elérésére a gyárak gondosan titkolt módon készült likőrt tesznek a kiseprőzött P.-s palackba.”

Nyitókép: A Pannonvin Pezsgőgyár érlelő pincéje Pécsett, 1967-ben (Fotó: Magyar Hírek folyóirat / Fortepan / az IMG2GO-val színezve)