A Universal Corporation november 4-i hatállyal Gregory R. Friedmant nevezte ki igazgatósági tagjává – írja a Nicotine Insider.
Friedman legutóbb a Mura Technology pénzügyi igazgatója volt, korábban pedig a Corteva CFO-jaként részt vett a vállalat DowDuPontból történő kiválásában és önálló tőzsdei cégként való elindításában. Preston D. Wigner, a Universal elnök-vezérigazgatója szerint Friedman mezőgazdasági, pénzügyi és vállalatirányítási tapasztalata értékes nézőpontot ad majd az igazgatóságnak.

Eközben a Tobacco Reporter szerint a cég pénzügyi teljesítménye eközben gyengült: a 2027-es pénzügyi év második negyedévében árbevétele 18 százalékkal, 621,8 millió dollárra, nettó eredménye pedig 63 százalékkal, 12,6 millió dollárra esett. Ennek hátterében elsősorban az áll, hogy a túlkínálat miatt később érkeztek a megrendelések és a dohányszállítások. A vezetés ugyanakkor arra számít, hogy az értékesítés és a nyereség súlypontja az üzleti év második felére kerül.
