hero
Tobacco / AI

Rovat:

Olvasmány
Becsült olvasási idő: 4 perc
Tudta-e, hogy az Egyesült Államok egyik alapító atyjának volt saját sörreceptje?

George Washington még katonai vezetőként került kapcsolatba a sörfőzéssel.

George Washington elsősorban az Egyesült Államok első elnökeként, a függetlenségi háború vezetőjeként és az ország egyik alapító atyjaként ismert. Kevesebben tudják, hogy katonai pályafutásának idején a sörfőzés is helyet kapott a feljegyzéseiben – írta még júniusban a Smithsonian Magazine.

1757-es katonai naplójában Washington feljegyezte a „small beer”, vagyis „kis sör” receptjét is. Ekkor még ezredesként a virginiai milíciát vezette az úgynevezett hétéves háború idején. A napló elsősorban katonai ügyekkel foglalkozik: tiszti kinevezések, parancsok, levelekhez készített feljegyzések és lovakkal kapcsolatos információk is szerepelnek a dokumentumban. A virginiai milícia hétköznapjairól azonban egy rövid sörrecept is árulkodik.

A kézirat ma a New York Public Library Manuscripts and Archives Division gyűjteményében található, és digitalizált formában online is megtekinthető. Az intézmény az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulójára készülve a New York-i Talea sörfőzdével együttműködve életre keltette a receptet.

George Washington 1757-ben aligha gondolta volna, hogy katonai naplójának egyik rövid receptje több mint két és fél évszázaddal később egy amerikai jubileumi sörprojekt alapja lesz. A feljegyzés azonban most új életre kelt, s a kezdeményezés egyben arra is példa, hogyan lehet egy archív dokumentumot a hagyományos kiállítási formán túli, közvetlen élménnyé alakítani.

Forrás: New York Public Library Manuscripts and Archives Division

Harminc gallon komlófőzet, három gallon melasz

Washington útmutatója mai szemmel meglehetősen egyszerű. A recept szerint a komlót „ízlés szerint” kell kiválasztani, majd három órán át főzni. Ezután 30 gallont – nagyjából 114 litert – kell leszűrni egy hűtőedénybe.

A következő lépés három gallon, vagyis körülbelül 11 liter melasz hozzáadása, mégpedig akkor, amikor a sör „forrón gőzölög”. A keveréket ezután addig kell hűteni, „amíg valamivel melegebb nem lesz a vérnél”, majd hozzá kell adni egy quart (valamivel kevesebb mint egy liter) élesztőt. Hideg időben Washington pokróccal való letakarást javasol, végül pedig jöhet a palackozás.

Szó szerint „egészségedre!”

A „small beer” gyorsan elkészíthető volt, és nem érlelésre, hanem azonnali fogyasztásra szánták. Feltehetően Washington receptjét használták a virginiai Fort Loudounban állomásozó csapatai számára készített „small beer” elkészítéséhez.

Az 1700-as években az alacsony alkoholtartalmú sörök sok helyen a mindennapi folyadékbevitel részét képezték. Ennek egészségügyi oka is volt: az ivóvíz gyakran szennyezett lehetett, és betegségek terjedéséhez járulhatott hozzá. A sörfőzés során alkalmazott forralás ugyanakkor segített csökkenteni az egészségügyi kockázatot. Katonai környezetben ennek különösen nagy jelentősége lehetett. „Ha az egész helyőrséged vérhast kap, az komoly hátrányt jelent” – mondta Meredith Mann, a New York Public Library kéziratainak ideiglenes kurátora a The New York Timesnak.

A sör tehát Washington korában nem feltétlenül csupán élvezeti ital volt. Egy katonai táborban a biztonságos folyadékellátás a katonák egészségét, közvetve pedig a hadrafoghatóságot is befolyásolhatta.

Édes és szokatlan

A recept újrafőzése megmutatta, hogy ami több mint 250 évvel ezelőtt megszokott italnak számított, az ma meglehetősen különös ízélmény lehet. A Talea által megfőzött Washington Söre egyik legfontosabb összetevője a nagy mennyiségű melasz, ezért az ital jóval édesebb, mint amit a mai sörfogyasztók többsége megszokott.

A 18. században természetesen a sörkészítőknek sem állt rendelkezésükre a mai alapanyag-választék és technológia. „Nem volt túl sok minden, amiből dolgozhattak” – mondta LeAnn Darland, a Talea társalapítója az ABC 7 Newsnak. Washington „a hadszíntéren készítette ezt a sört, a hétéves háború idején”.

Darland szerint az ital kifejezetten édes, és erősen érződik rajta a melasz. „Talán egy furcsa szirup lehetne a jó ízleírás” – fogalmazott. A különös karakter azonban éppen a rekonstrukció lényegét adja. A cél nem az volt, hogy Washington receptjéből egy mai értelemben vett IPA vagy lager szülessen, hanem hogy a fogyasztók megtapasztalhassák, milyen lehetett egy mindennapi sör a 18. században.

Liberty Lager a modern közönségnek

A Talea természetesen nem állt meg az eredeti recept újraalkotásánál: a projekt második söreként megfőzték a mai fogyasztók igényeihez igazított sörüket is, a Szabadság Lagert. Az ital 6,5 százalékos alkoholtartalmú, és a készítők szerint Washington Söréhez képest visszafogottabb ízvilágú. Megőrzi annak színét, ugyanakkor frissítő, enyhén kesernyés karaktert kapott, így közelebb áll a mai lagerekhez.

A készítők célja az volt, hogy a történelmi háttér mellett olyan sört is kínáljanak, amely egy hétköznapi társasági alkalmon is megállja a helyét. „Tiszteletben akartuk tartani a[z eredeti] receptet, ugyanakkor szerettünk volna olyasmit készíteni, amit az emberek szívesen felszolgálnak egy grillezésen, vagy amiből egynél többet is megisznak egy kvízesten” – mondta Tara Hankinson, a Talea társalapítója a The New York Timesnak.

Forrás: New York Public Library

A sör mint történelmi forrás

„A sör óriási szerepet játszott a világtörténelemben, a civilizáció hajnalától kezdve a forradalom előtti Amerikán át egészen napjainkig”

– mondta Anne Becerra okleveles cicerone (sörszakértő) a New York Public Library közleményében. Becerra szerint a létrehozott sör

„csodálatos módja annak, hogy további kontextust adjunk a Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulójának”.

A megközelítés azért is érdekes szerinte, mert a nagy történelmi évfordulókat általában politikai eseményeken, háborúkon és híres személyiségeken keresztül mutatják be. Washington receptje viszont a történelem hétköznapi oldalát tárja fel. Egy katonai naplóban ugyanúgy helyet kapott egy sör elkészítésének módja, mint egy parancs vagy egy kinevezés. Washington Söre azért is különleges, mert egy több mint 250 éves kézirat általában csak olvasható és megtekinthető – ezúttal azonban a tartalma meg is kóstolható.

Persze Washington Söre aligha lesz a modern sörkedvelők új kedvence – és nem is ez a feladata. Éppen szokatlan, melaszos édessége miatt képes érzékeltetni, milyen távol van egymástól a 18. és a 21. század sörkultúrája.

Borítóképünk illusztráció (Fotó: Tom Fournier / Pexels)

A cikk a Tobacco 2026/11-es számában jelent meg.