Bármennyit is hallunk arról, hogy népbetegség az alkoholizmus, ettől még magát az alkoholfogyasztást nem akarjuk stigmatizálni. Nagyon is érthető módon: kifejezetten ritka az olyan, aki még alkalomadtán sem iszik meg egy pohár bort vagy pezsgőt. Akadnak persze megrögzött nem fogyasztók, de jóval inkább kisebbségben vannak, mint a dohányzást elutasítók. Sőt, még a megrögzött füstölgők között is bőven vannak, akik készek bármi rosszat elmondani a szokásukról.

„A szeszes ital csökkenti az intelligenciát”

Azt hihetnénk, régebben kevésbé vált el a kettő, és tudunk is bőven példát hozni a pipa és az ital együttes – mondjuk, irodalmi – dicsőítésére. Annál meglepőbb lehet olyan eszmefuttatást hallani, mely a dohányzástól kevésbé óv, az alkoholtól annál inkább. Főleg orvos szájából meglepő az ilyen. Dr. Bród Miksa viszont határozottan így vonta meg a sorrendet az Uj Idők 1924. március 30-ai számában:

„arról azonban szó sem lehet, hogy a szervezetnek a dohányzás okozta megkárosítását egy sorba helyezzük a szeszes ital kártételével. A szeszes ital tudniillik beteggé teszi gyomrot, a májat, a szívet, a lélegzési szerveket és az idegrendszert, megbénítja az akarat- és tetterőt, meggátolja a szellemi képességeknek teljes mértékben való kifejtését, csökkenti az intelligenciát, lerontja az erkölcsi érzést és így áldozatát elég gyakran még a büntetőtörvénykönyvvel is összeütközésbe hozza, míg a dohány, bármilyen mértéktelenül éljenek is vele, ezt sohasem teszi.”

Különös érvelés, mégis lehetne védeni akár ma is – ha bárki is így akarna tenni. A korszellemet általában érdemes figyelembe venni ilyenkor. Ma az egyes jelenségeket szokás úgy szemlélni, hogy összeadódva mennyire járulnak hozzá az élet meghosszabbításához vagy az életévek radikális csökkentéséhez. Az alkoholfogyasztás pedig, bár valóban fejfájást, agressziót, másnaposságot, kontrollvesztést és gyomorbántalmakat hoz(hat) magával, ezeket beillesztjük a mindennapok rendjébe. Ezzel szemben már egy szál cigarettára is szokás úgy tekinteni, mint ami kikövezi az utat a sír felé – nem véletlenek a koporsószeghez hasonló ironikus megnevezések. De kinek jutna eszébe egy pohár bort tréfásan csak halálos méregként emlegetni?

Dr. Bród a hosszú távú testi romlás esetei mellett olyanokat sorolt, amelyeket nem szokás a halál szemszögéből vizsgálni. Megbénítja a tetterőt? Meggátolja a szellemi képességek kifejtését? Na hiszen: mennyi mindennel vagyunk ugyanígy a mindennapokban! A munkahelyi stresszelésnél, családi viszálykodásnál pedig kétségkívül kedvesebb eszköz az alkohol arra, hogy hangulatunkat befolyásolja.

Nem mintha a túlzott dohányzásban ne látott volna kockázatokat dr. Bród. De néhány óvatossági intézkedéssel már meg is lehet úszni a komolyabb bajokat. Fontos szerinte, hogy éhgyomorra nem szabad dohányozni, ahogy éjszaka megébredve szintén nem. A füst lenyelése tilos, a szivarokat pedig szipkából kell szívni, minden egyes szivarhoz új papírszipkát vásárolva. A használttal nemcsak az a gond szerinte, hogy tele van nikotinnal, hanem hogy kellemetlen illata a zsebből átszállhat az egész ruhára. A szivar végigszívását sem javasolja: a végéhez érve el kell dobni. A pipa kevésbé ártalmas, ha hosszabb a szára, ha pedig egyszer elaludt, nem szabad újra rágyújtani. Dohányzás csakis nyitott ablaknál, de legalább lefekvés előtt alaposan szellőztetni!

„Ez a sokféle óvatossági szabály csak eleinte látszik kellemetlennek, de az ember hamar hozzászokik, amikor aztán bátrabban élvezheti a dohányzás gyönyörűségeit és nem kell nyugtalankodnia, hogy kelleténél több nicotin jut a szervezetébe”

– vonta le következtetéseit az Új Idők szerzője.

A pipa a legkevésbé káros?

Mindezzel persze dr. Bród leginkább a saját véleményét képviselte, nem mindenki látta az alkoholt ennyivel veszedelmesebbnek. Jó példa erre Az Est 1938. április 28-ai száma, melyben egy hosszabb összeállítás foglalkozott a kettő ártalmaival, illetve ártalmatlanságával. Hozzávették ezekhez még a fűszereket és a sportot is, az egészségügyi félóra egyik következtetése pedig az lett: a legfontosabb aludni és mosolyogni. A legjobb nyilván a kettőt együtt, de a szép álmok elérésének módjára még ma sem vállalna senki garanciát.

Az Est cikke viszont kétségkívül van annyira modern, hogy ma is papírra vethették volna:

„idegrendszerünket a dohányzás, alkohol és a különböző mérgek erősen megtámadják. Maga a munka nem ártalmas, hanem inkább a hajsza és az éjjelezés. A nyugodt munka, ha az éjjelbe nyúlik is, nem árt. Sok pihenésre van szüksége az idegrendszernek: naponta 7–9 óra alvásra. A legajánlatosabb este 10-től reggel 6 óráig pihenni. Az éjjeli alvást a délutáni pihenés nem pótolhatja. Az idegrendszert nemcsak megfelelően pihentetni, hanem a munka idején is kímélni kell. Nem szabad kicsinyes dolgokon bosszankodni, rágódni és bölcsen ki kell kapcsolni a mindenkit gyakran érő kellemetlenségekre való gondolást és tépelődést. Gondoljunk az amerikai szállóigére: Keep smiling (»Mosolyogj mindig«)”.

A cikk ajánlja emellett dr. Darányi Gyula remek könyvét az „otthoni elsősegélyről”, benne a helytelen és egészségtelen szokások részletezésével. Feltehetően itt a több kiadást is megért, Hogyan óvjuk meg egészségünket? című kötetről van szó, melyben szó esik elhízásról, nemi betegségekről, kábítószerekről, kávéról és teáról, ahogy természetesen a dohányzásról is. Az utóbbit például szerinte abba kell hagyni savtúltengésnél, de akkor is, ha hízni akar valaki. Lázra viszont, meglepő módon, olyanokat is ajánlott, mint a sűrűbb tej- és forraltbor-fogyasztás. (A kettőt azért érdemes volt nem keverni heveny meghűlés esetén sem.)

Az Est egyébként, szemben dr. Bróddal, már úgy találta, hogy a dohányzás még az alkoholnál is nagyobb ártalmakat okoz. Hozzátették viszont rögtön – ezzel mégis csak Bródot igazolva –, hogy a cigarettával való visszaélés nem nyilvánul meg olyan feltűnő jelenségekben, mint az alkoholnál látjuk. A lap szerint a legkevésbé ártalmas a pipa, mégpedig mert a szárban a nikotin lerakódik, kifejezetten káros viszont a szivar, mert a végét rágni szokták. A cigaretta pedig azért, mert abból általában sokat szívnak. Eközben egy pohár sör vagy bor a cikk szerint nem befolyásolja az élettartamot, nagyobb mennyiséggel van a gond. A kávéhoz képest pedig a tea és a kakaó vérnyomásemelő hatása összehasonlíthatatlanul kisebb.

Még érdekesebb, amit a lap a fogakra gyakorolt hatásról írt. Rögtön cáfolva azt a közkeletűnek mondott feltevést, hogy a dohányzás jó a fogakra, mert konzerválja azokat. Ehelyett szerinte mint „állandó kémiai ártalom, a foghúst sorvasztja”. Ennek ellenére Az Est szerint lehetséges, hogy a szuvasodás haladását a dohányzás lassítja, mégpedig a kátrányos dohánylerakódások miatt.

„Az alkohol […] többé-kevésbé méreg”

Liebermann Leó eközben a Magyar Orvosi Archívum kilencedik, 1908-as kiadványában azt vizsgálta, vajon igaz-e, hogy a lassú dohányzás kevésbé ártalmas a gyorsnál. Mindennek szerinte alapot adhattak „az égési és száraz-destillációs termékek” mennyisége és minősége közti különbségek. Kísérletezése során pedig arra is jutott, hogy a légszáraz szivaroktól eltekintve gyors elégéskor sokkal több kátrányos termék képződött, mint lassú szíváskor. Az égés ideje és a kátrányos anyagok mennyisége közt viszont olyan arányosságot nem talált, mint a szakaszos szívással végzett kísérletekben. „Feltűnő, hogy a szárított szivarokból több kátrányszerű anyag képződik, mint a légszárazakból és a nedvesekből” – állapította meg Liebermann.

Természetesen már a harmincas években is akadtak szigorúbb orvosok, akik semmiféle engedményt nem tartottak helyesnek. Hasonló volt dr. Tóvölgyi Elemér egyetemi magántanár is, aki a Tolnai Világlapja 1939. augusztus 9-ei számában szögezte le:

„Törvénynek tekinthető, hogy az alkohol és dohány élvezetének mérséklésében soha nem lehetünk eléggé szigorúak. Az alkoholnak a légutakra gyakorolt káros hatása, annak a nyálkahártyát izgató és ezáltal vérbőséget és hurutot okozó tulajdonságában nyilvánul meg, de ezek mellett kihat az egész szervezetre is, amennyiben annak ellenállóképességét nagyban alászállítja. Az alkohol, bármi fajáról is legyen szó, a töménységével és a benne foglalt alkoholfaj minőségével arányban, többé-kevésbé méreg a szervezetre nézve.”

Tóvölgyi nemhogy nem volt megengedő, de még károsabbnak is tartotta azt, ha valaki a kánikula hónapjaiban dönti magába a jéghideg sört. Szerinte ugyanis a légutak és emésztőszervek évekre kiterjedő hurutját így lehet a legkönnyebben beszerezni. A könnyebb vörös- és fehér asztali borok viszont egy-egy pohárral még beleférnek szerinte, ha vízzel erősen hígítjuk azokat. Azt viszont súlyos és talán soha ki nem irtható tévedésnek tekintette, hogy a szesz a vérképzéssel erősítheti a testet. Szerinte ezzel szemben az alkoholra a szervezetnek semmi szüksége nincsen, mert annak nem vérképző, kizárólag izgató hatása van.

És hogyan látta a tanár-orvos a dohányzás káros hatásait? Szerinte minél több égési termékkel bír egy dohányfajta, illetve a dohányos minél inkább leszívja és az orrán át eregeti a füstöt, annál gyorsabb az esélye a hurut beszerzésének. A legártalmasabbnak a papírhüvellyel bíró cigarettát tartotta, mert a papírt bármilyen finoman állítsák is elő, annak égéstermékei a torok és a gége nyálkahártyáját nagyon izgatják. A kis mennyiségű dohány pedig ilyenkor hamar elég, így a szenvedélyes füstölgő negyvenet, sőt, akár hatvanat is elszív naponta. A sok hüvelyből így szerinte „kitelne egy csinos kis újságpapír is”. Az ártalmasság tekintetében második helyre sorolta a szivart, a legkárosabbként a Virginiákat és a havannákat említve. A pipázással ezekkel szemben enyhébb az ő ítélete is, különösen, ha a pipaszár elegendő hosszúságú.

Különös gondot kell fordítani szerinte a „dohányzókészülék” tisztán tartására, a cigarettánál pedig ajánlatosnak tartja a kemény papírhüvelybe mindig egy kis vattát helyezni. Ez, mint említette, a füstöt alaposan átszűri anélkül, hogy a dohányt zamatjától megfosztaná. A szivart vagy pipát szerinte sem szabad teljesen végigszívni, mivel azok vége és alja már teljesen át van itatódva lerakódott nikotinnal, így abból sok kerülhet a nyálkahártyákra.

Végül Tóvölgyi részletezte az évtizedek során egyre népszerűbbé váló tézist, miszerint a passzív dohányzás is kifejezetten káros az egészségre. Az orvos is úgy látta, hogy a dohányfüsttel telített helyiségben huzamosan tartózkodni veszélyes lehet egy nemdohányzóra is. Sőt, ártalmasabb, mint a dohányosok esetében, mert a légutak nyálkahártyája a füst izgató hatását szerinte nem szokta meg.

„A dohányzás folytán keletkező hurut legkellemetlenebb tünete a garat folytonos szárazságérzete, és a bár nagy mennyiségben képződő, de igen nehezen eltávolítható, tapadós váladék. A váladék képződése – leginkább azoknál, akik a füstöt a tüdejükre szokták szívni, – kiterjed a hangszalagokra, légcső és hörgők nyálkahártyájára is”

– állapította meg a végére a professzor, levonva a következtetést, hogy az alkohol és a nikotin mértéktelen élvezete épp olyan súlyos pusztítást végezhet a torokban, mint a szervezet más részében.

Nyitókép: Tejet ivó nő 1938-ban (Fotó: Szöllősy Kálmán / Fortepan / az IMG2GO-val színezve)