„A történelem nagy részében az emberek viszonylag kis létszámú társadalmakban éltek. Bár nem feltétlenül voltak 25 egyedből álló nomád-egalitárius csoportok, a pleisztocén kori gyűjtögető csoportok mérete valószínűleg nem haladta meg a néhány ezret. Ezzel szemben napjainkban a legtöbben összetett, akár több milliárd fős ipari társadalmakban élnek. Mik voltak ennek az átmenetnek a fő mozgatórugói a holocén (nagyjából az elmúlt 12 000 év) során? A legtöbb tudós hajlamos a mezőgazdaság, a hadviselési technológia és a vallás döntő szerepét hangsúlyozni. Vannak azonban más, kevésbé intuitív magyarázatok is, köztük egy olyan, amely az erjesztett alkoholos italok iránti előszeretetünket emeli ki” – kezdte a Humanities and Social Sciences Communications című folyóiratban 2025-ben megjelent, Az alkohol elősegítette az összetett társadalmak kialakulását? (Did alcohol facilitate the evolution of complex societies?) című tanulmányát Václav Hrnčíř, Angela M. Chira és Russell D. Gray.

A „részeg” hipotézis

Edward Slingerland kanadai–amerikai sinológus és filozófus 2021-ben megjelent Részegség: hogyan kortyolgattunk, táncoltunk és botladoztunk a civilizációba vezető úton (Drunk: How We Sipped, Danced, and Stumbled Our Way to Civilization) című könyvében dolgozta ki a „részeg” hipotézist. E szerint az alkoholfogyasztás előnyei messze felülmúlják annak számos káros egészségügyi, reproduktív és társadalmi következményét. Slingerland konkrétan azzal érvelt, hogy a mámor megkönnyíti az életet egy szokatlan ökológiai fülkében, amelyhez az emberek alkalmazkodtak – egy olyan fülkében, amely kultúrát igényel a boldoguláshoz és a túléléshez.

„Legyen szó eszközökről, ruházatról, normákról vagy intézményekről, az emberek minden társadalomban – még a legalacsonyabban fejlett társadalmakban is – a kulturális technológiákra és innovációkra támaszkodnak. Az élet kihívásaira adott ilyen megoldások azonban meghaladják az egyes emberek képességeit. Ehelyett »kollektív agyra« és kulturális átadásra van szükség, ami viszont nem történhet meg nagyszabású társadalmi együttműködés nélkül. És itt jön a képbe az alkoholfogyasztás szerepe. Mivel a mámor csökkenti a kognitív kontrollt, fokozhatja az oldalirányú gondolkodást, és kreatívabb meglátásokhoz vezethet, valamint nagyobb nyitottságot eredményezhet a másokkal való kötődésre, együttműködésre és másoktól való tanulásra. Emellett egyes tudósok szerint elsősorban az alkohol (és nem az élelem) iránti vágy motiválta a vadászó-gyűjtögetőket arra, hogy elkezdjenek növényeket termeszteni, letelepedjenek, és nagy, sűrű csoportokban éljenek. A berúgás ezt követően segíthetett enyhíteni a stresszt, amely e drámai változás és a szűk, hierarchikus társadalmakban való élet miatt könnyen kialakulhatott. Az alkohol tehát alapvető fontosságú lehetett az emberi civilizáció kialakulásához és fenntartásához” – fogalmaz a tanulmány bevezető szakaszában a szerzőtrió, amely arra törekedett, hogy tesztelje e hipotézist, ám nehéz fába vágták a fejszéjüket. „Az emberi történelem összetett, és gyakran ellenáll az egyszerű, egyetlen tényezőből álló ok-okozati magyarázatoknak. Ráadásul gyakran nem rendelkezünk empirikus adatokkal a kulcsfontosságú történelmi időszakokból. A legkorábbi írott források csak a már központosított, összetett társadalmakból származnak, míg a régészeti bizonyítékok gyakran nagyon töredékesek és többnyire nem meggyőzőek” – jegyezték meg.

Néprajzi kutatások és kulturális komplexitás

Mint írták, Slingerland hipotézisének nincsenek szisztematikus történelmi bizonyítékai, amelyek alátámasztanák oksági állításait. Az összehasonlító etnológia legújabb fejleményei – beleértve a néprajzi adatok digitalizálását, az evolúcióbiológiából átvett filogenetikai módszerek bevezetését és az oksági következtetés elméletének alkalmazását – azonban ma már módszertani eszközöket biztosítanak ennek az elméletnek a megfigyelési néprajzi adatokon történő kvantitatív teszteléséhez.

A „részeg” hipotézis egy konkrét aspektusára összpontosítottak, méghozzá arra, hogy az alacsony alkoholtartalmú erjesztett italok fogyasztása jelentős szerepet játszott a nagyszabású együttműködés és a komplex hierarchikus társadalmak kialakulásának elősegítésében.

„A tudósok régóta hangsúlyozzák az alkohol integratív funkcióját a társadalmi kohézió fenntartásában, valamint politikai szerepét. Számos világi szertartás, szakrális rituálé és vendéglátási etikett részeként a kollektív italozás társadalmi kapcsolatokat teremt és tart fenn, megerősítve a közös csoportidentitást és a szolidaritást. Politikai szinten az alkohol által vezérelt lakmározás a szövetségépítés, a munkaerő mozgósítása, a kölcsönös kötelezettségek létrehozása és a politikai hatalom érvényesítése mechanizmusaként szolgál. Ahogy Dietler megjegyzi, az alkohol »olyan médium, amely lehetővé teszi, hogy a mezőgazdasági többletterméket közvetve munkává, presztízzsé, ’társadalmi hitellé’, politikai hatalommá, menyasszonyi vagyonná vagy tartós értéktárgyakká alakítsák át«. A kevésbé összetett társadalmakban az alkohol fontos eszközként szolgálhat a vezető szerep megszerzéséhez, míg a hierarchikus társadalmakban az alkohol központosított előállítása és újraelosztása segíthet a meglévő hatalmi struktúrák fenntartásában és megerősítésében. Történelmi és régészeti szempontból az alkoholtartalmú italok kiemelkedő szerepét a társadalmi komplexitás kialakulásában és az elitek felemelkedésében az ókori Nyugat-Ázsiából, a Földközi-tenger térségéből, Kínából és Dél-Amerikából származó példák szemléltetik” – fogalmaz a bevezetőben Hrnčíř, Chira és Gray, akik a hipotézist Bayes-féle adatelemzéssel és egy 186, nagyrészt nem ipari társadalmat tartalmazó globális mintán (az 1969-es SCCS-en) tesztelték. Mint írták, ez a jól dokumentált emberi kultúrák széles skáláját tartalmazza, a társadalmi-politikai komplexitás különböző szintjeivel, a kis egalitárius gyűjtögetőktől (pl. az mbutik) a hagyományos klánalapú pásztorkodókon át (pl. a kazahok) a kortárs ipari népekig (pl. a japánok). E társadalmak mindegyikét egy adott időpontban („fókuszidő”, FT), többnyire a 19. században vagy a 20. század elején, az intenzív akkulturációt megelőzően írták le néprajzilag.

S hogy miért vágták még nehéz fába a fejszéjüket? Mert az SCCS több mint 2000 kódolt kulturális és környezeti változót tartalmaz, de az alkohollal kapcsolatban egyet sem. „Ezért a néprajzi szakirodalomban végzett kutatás alapján célzottan összeállítottunk egy adathalmazt az őshonos alkoholtartalmú italok jelenlétéről. Csak az alacsony alkoholtartalmú erjesztett italokra (mint például a gabonasörök, gyümölcsborok és tejkumisz) vonatkozó információkat vettük fel, mivel a magas alkoholtartalmú desztillált italokról úgy gondoljuk, hogy jelentősen eltérő (általában káros) hatással vannak a társadalomra. Ugyanakkor csak azokat az alkoholos italokat tekintettük jelenlévőnek, amelyek őshonosak voltak, vagyis amelyeket a társadalom a gyarmati érintkezés előtt állított elő. Mivel egyes társadalmak összetettebb alkoholtörténettel rendelkeznek (pl. csak importáltak alkoholt, vagy vallási okokból tiltják az alkoholfogyasztást), két mintát használtunk az elemzésekhez. A »széles« minta (160-as darabszámmal) a maximális befogadásra törekszik, és így csak a nem elegendő információval rendelkező társadalmakat zárja ki, míg a »konzervatív« minta (129-es darabszámmal) kizárja a legtöbb kérdéses esetet, és így magasabb adatminőséget kell biztosítania” – fogalmaztak a szerzők.

A kulturális komplexitás tekintetében megjegyezték, hogy ennek számos mérőszáma létezik, de a legtöbbjük erősen korrelál egymással. A szerzők társadalomban felismerhető különböző joghatósági szintek számát használták (amit általában a szakirodalom „politikai komplexitásnak” nevez). E módszer a kultúrákat az „acefáliától” (amelyből hiányzik minden központi politikai hatalom) a több közigazgatási szintre szerveződő nagy „államokig” terjedő skálán osztályozza.

Őshonos alkoholtartalmú italok a nagyvilágban. A zöld háromszög azokat a kultúrákat jelzi, ahol volt őshonos alkohol, a vörös háromszög pedig azokat, ahol nem (Forrás: Humanities and Social Sciences Communications)

Az őshonos alkoholtartalmú italok jelenléte és a társadalmak politikai komplexitási szintje közötti összefüggés megértéséhez oksági következtetési módszereket alkalmaztak. Egyrészt felmérték, hogy a mintavételi torzítás, az etnográfusi torzítás, a térbeli autokorreláció és a filogenetikai nem függetlenség (a kultúrák közötti kutatásokban gyakori torzítások) befolyásolhatják-e a modelljeikben szereplő becsléseket. Arra a következtetésre jutottak, hogy csak a térbeli közelség és a közös ősök (vagyis a földrajzilag közeli és/vagy szoros rokonságban álló társadalmak nagyobb valószínűséggel hasonlítanak kulturálisan) vezethetnek eredményeik téves értelmezéséhez.

Másrészt áttekintették a társadalmi-politikai komplexitáshoz vezető feltételezett ok-okozati utakat, és számos más lehetséges zavaró tényezőt azonosítottak az alkoholtartalmú italok és a politikai komplexitás közötti kapcsolatban: a környezeti termelékenység, a mezőgazdaság, az élelmiszerfelesleg és más bódítószerek jelenléte. „Az alkohol készítéséhez minimális élelmiszer-feleslegre van szükség, mivel az erjedési folyamat gyakran több napig tart, ami azt jelenti, hogy az erjesztésre szánt élelmiszert nem lehet azonnal elfogyasztani, csak később. Ugyanakkor a nagy élelmiszer-feleslegeket a társadalmi rétegződés és a politikai centralizáció egyik fő mozgatórugójának tekintik” – jegyezték meg a szerzők.

Hozzátették: az alkoholhoz hasonlóan más bódító és rekreációs drogok (dohány, cannabis, káva/mámorbors stb.) is pozitív szerepet játszhattak a komplex társadalmak evolúciójában, bár pszichoaktív hatásuk eltérő. „Ugyanakkor negatívan befolyásolhatják az alkoholos italok jelenlétét, mivel vannak bizonyítékok olyan társadalmakra, amelyek az egyik drogot használják, miközben a másikat aktívan kerülik. Például Észak-Amerikában a dohány, Óceániában pedig a káva (Piper methysticum) jelenlétét említették annak okaként, hogy ott számos társadalomban nem volt őshonos alkohol. A mi SCCS-adataink azonban nem támasztják alá ezeket a feltételezéseket. Valójában pozitív korrelációt találtunk az alkohol és más bódítószerek között, és az egyéb bódítószerek jelenlétének ellenőrzése nem befolyásolja az alkohol és a politikai komplexitás közötti kapcsolatot. Emiatt, és mivel az egyéb bódítószerek sok hiányzó értéket tartalmaztak, ezt a változót nem vettük be a fő elemzésünkbe” – áll a bevezetőben.

Az előző lépések alapján több oksági struktúrát hoztak létre és elemeztek, mindegyikhez különböző explicitelmélet-alapú oksági feltételezések tartoznak. A legegyszerűbb forgatókönyvvel kezdtek, egy olyan struktúrával, amelyben csak az alkohol és a politikai komplexitás szerepel (1. modell), és fokozatosan hozzáadták a potenciális zavaró tényezőket. Először a térbeli közelség és a közös ősök zavaró hatásait értékelték (2. modell). Ezután a mezőgazdaság és a környezeti termelékenység hatásait vizsgálták, mind különálló modellekben (3. és 4. modell), mind pedig egyszerre (5. modell). A becsléseket, valamint a különböző oksági struktúrák összehasonlításából nyert ismereteket arra használták, hogy értékeljék az alkohol és a politikai komplexitás közötti oksági kapcsolat támogatottságát, és megértsék az egyes zavaró tényezők hatásait.

Tényleg van kapcsolat az alkoholfogyasztás és a komplexitás között

„Feltételezve, hogy oksági modelljeink nem hagynak ki más jelentős zavaró tényezőket, és hogy az oksági kapcsolatok egyirányúak, eredményeink arra utalnak, hogy az alkohol valóban az egyik olyan tényező lehet, amely elősegítette a politikai komplexitás növekedését” – állítja a szerzőtrió. Pozitív kapcsolatot találtak ugyanis az őshonos alkoholtartalmú italok jelenléte és a magasabb szintű politikai komplexitás között, amelyet a közigazgatási szintek számával mértek. „A hatás (bár szerény) még akkor is fennáll, ha számos potenciális zavaró tényezőt, köztük a közös felmenőket, a térbeli közelséget, a környezeti termelékenységet és a mezőgazdasági intenzitást is kontrolláltuk. Eredményeink alátámasztják azt az elképzelést, hogy a hagyományos, nem desztillált erjesztett italok csoportszintű társadalmi előnyei meghaladhatják bomlasztó hatásaikat, és hogy az alkohol elősegíthette az emberi társadalmak evolúcióját. Ugyanakkor más hozzájáruló tényezők, például a mezőgazdaság vagy a vallás, valószínűleg hatékonyabb hajtóerők voltak, mint a berúgás” – húzták alá a tanulmány szerzői.

„Összességében kultúrák közötti adataink empirikusan alátámasztják a »részeg« hipotézist. Minden vizsgált modellben pozitív kapcsolatot találtunk az őshonos alkoholtartalmú italok jelenléte és a politikai komplexitás szintje között. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a mezőgazdaság zavaró hatását is tartalmazó 4. és 5. modellben a kapcsolat meglehetősen gyenge. […] globális szempontból az alkoholtermelés inkább a mezőgazdaság következménye vagy mellékterméke, mint oka (4. és 5. modell), bár nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy bizonyos esetekben ennek ellenkezője (3. modell) is igaz lehetett” – fogalmazott a tanulmány végén Hrnčíř, Chira és Gray, akik hozzátették: „[…] nagyon valószínű, hogy az első alkoholtartalmú italokat a pleisztocénben fogyasztották, több ezer évvel a mezőgazdaság megjelenése előtt, sőt a legkorábbi közvetlen régészeti bizonyítékok (i. e. 7000 körül Kínában) előtt. A szükséges nyersanyagok vadon élő forrásokból való beszerzése azonban gyakran csak szezonális lehetett, évente csak egyszer és viszonylag rövid ideig állt rendelkezésre. Ezért az alkohol mennyisége és a pleisztocén társadalomra gyakorolt hatása meglehetősen korlátozott lehetett. Csak a termesztés által biztosított rendszeres erjeszthetőalapanyag-ellátás révén voltak képesek a társadalmak az alkohol előnyeit nagymértékben kiaknázni.”