Kevéssé társítjuk hozzájuk a szabadságot, a bajtársiasságot, sokkal inkább a hatalmaskodást, hét lakat alatt tartást, indokolatlan erőszakot. A határőr még annyival rosszabb a börtönőrnél is, hogy nem megkínál cigarettával, mielőtt leveri a veséd, hanem rögtön elkobozza a jó kis nyugati terméket a holmidból. Ahogy Orbán Ottó fogalmazott A létező szocializmusról című versében: „Lett volna a kisszerűségben is szenvedés, / De az is kisszerű volt, elfért olyan mondatokban, / Hogy »kiutazása közérdeket sért« és »ezt mi most / Elvisszük« (egy Jugoszláviában kiadott, magyar / Nyelvű újságot, a vasúti fülkéből, útban Zágrábból / Hazafelé) meg »szerencséje, hogy az őrnagy elvtárs / Tud angolul« (és így saját hatáskörében eldöntheti, hogy / Veszélyt jelentenek-e John Donne versei az államrendre / Nézve)”. Nem is csoda, hogy az egyesülő Európa kiemelt szimbólumai az átjárható határok lettek. Ahol még csak az útlevelet vagy a személyi igazolványt sem ellenőrzik hús-vér emberek, hanem csak simán megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Csikkünket unottan kipöccintjük az ablakon, és nem terem ott rögtön egy marcona egyenruhás, aki felszedeti velünk, majd visszafordít bennünket, hálátlan rossz gyerekeket. És akkor még örüljünk, hiszen közénk is lövethetett volna.

Van persze másféle hagyomány is, a kommunizmus irodalma igyekezett a rendet, a tekintélyt kapcsolni a szerephez. Ma már egészen elcsodálkozunk, ha a csehszlovák szerzőről, Rudolf Kalčikról hallunk. A korabeli sajtó határőr-íróként emlegeti őt, a Géppisztoly a kézben című mű pedig a leírás szerint a csehszlovák határőrség kemény harcainak hiteles történetét eleveníti fel. A Sumava királya című műve szintén megjelent magyarul, bár rajongótáborról nem tudok, mai olvasóinak száma pedig még inkább homályba vész. A regényben mindenesetre hasonlókkal szembesülhetünk: „A halottnál egy pisztolyt, pipát és amerikai dohányt találtak. Nagy orrú, sovány ember volt, amolyan csontos hegylakó. A főtörzsőrmester bosszankodva figyelte dermedő arcvonásait. Ki volt? Mit akart itt? Miért indította meg a vízikereket? Ismét kénytelen volt a mocsárra gondolni, hiszen amikor meglepték az idegent, az egyenesen a mocsár felé tartott. Fölsóhajtott, ahogy nehéz munka után szokott az ember, s felállt.”

És mi még azt gondoltuk, itt csak az amerikai dohányt rejtegető vízikerék-elindítókkal lehet együttérezni! Na persze, ő már örök álmában dermed, miközben a nehéz munka a bosszankodó főtörzsőrmesterre vár.

Švejk és a csehszlovák határőrség múzeuma

Valamiért mégis hajlamos vagyok arra, hogy olyanokhoz is kössem a határőrséget, mint a derék katona, Švejk. Hrabal és Menzel bohókás kisemberei jutnak még eszembe, akik mindenféle elhagyatott állomásokon őrködnek, a hatalmaskodás helyett pedig inkább érdekli őket, mondjuk, a távírászlány fenekének lepecsételése.

Tisztában lehetett sokak titkos fontossági sorrendjével A Hazáért (a BM határőrség országos parancsnokságának és a BM karhatalom parancsnokságának lapja) szerzője, František Hutka is, aki az 1966. július 20-ai számban ajánlotta az olvasó figyelmébe Prága nevezetességeit. Nem is habozott jótékonyan felhívni a figyelmet arra, hogy a haza szeretete elsősorban a „haza ellenségeivel” szembeni küzdelmet, nem pedig a dévajkodást kell jelentse. Parádés a cikk indítása: „Nehogy valaki félreértsen – nem akarok senkit a prágai Karlov-negyedben búslakodó ősrégi kolostorba csalogatni. De ha egyszer mégis meglátogatnák Prágát, jegyezzék fel ezt a címet: a Határőrség Múzeuma, Praha 2 – Karlov, Horská ulice 7. Útközben bizonyára meglátogatják a híres-nevezetes »Kehely« (U kalicha) vendéglőt, ahol Svejk, a derék katona mindennapi sörét, hagymás virslijét és egy rumot fogyasztott. Azazhogy... mindenképpen azt ajánlom, hogy a Svejk-kocsmát csupán a Határőrség Múzeuma után látogassák meg.”

Majd hosszan részletezi a lenyűgöző látnivalókat: harci zászlók, Nyugat-Németországból küldözgetett „uszító röplapok”, ellenséges ügynököktől elkobzott amerikai és belga fegyverek, nagy hatósugarú kézigránátok. Kinek jutna eszébe ilyen tűzveszélyes tárgyak óvó sugarában nemhogy a csempészdohány, de bármilyen cigaretta elővétele?

A Csehszlovák Határőrség Múzeumának látogatói is hallhattak aztán a fent emlegetett derék szerzőről. „Itt találkozunk kitömve a »Brek« nevű farkaskutyával, Rudolf Kalčik csehszlovák határőr-író »Hajsza« című filmjének főszereplőjével is, »aki« emberek százait tartóztatta fel a határon” – nyűgöz le Hutka. Jó étvágyat utána a Kehelyben a sörhöz, a hagymás virslihez, na jó, és esetleg a bagóhoz. De semmi amerikai meg nyugatnémet duhajkodás, csakis a megbízható csehszlovák márka, a Bystrica!

Cigarettaspekulánsok Léván

Mielőtt még bárki megindultan venné elő a Goodbye, Lenin című filmet, és kezdene nosztalgiázni a kommunista idők relikviáin, idecitálok gyorsan két szöveget a pozsonyi Új Szó 1951-es évfolyamából. A szeptember 15-i számban kitettek magukért az ún. munkáslevelezők, de leginkább talán a lévai Szrinka, akiről nem is tudom eldönteni, tényleg egy önszorgalmú feljelentő lehetett-e, vagy inkább – mint szeretnénk hinni – a kommunista elme fiktív szereplője.

Olvassák csak: „Léván az utóbbi időben nem volt elegendő dohányáru, főleg pedig Bystrica és Detva cigaretta. A gazdasági ellenőrző hivatal vizsgálatai során Kamenszky Ondrej lévai trafikos Zsizskova u. 18. szám alatti lakásán nagy mennyiségű rejtett dohányárut fedezett fel. Kamenszky trafikos dohányáruháján a »Dohányáru kiárusítva« felírás ékeskedett ugyan, a lakásán azonban 6500 darab Bystrica cigarettát, 270 csomag olcsó dohányt és 117 csomag drágább dohányt, továbbá 300 darab Detva cigarettát találtak. Hasonló visszaélést követett el Markó Zsuzsanna lévai lakos, aki Mudrony út 23. szám alatti lakásán a fia ruhái közé rejtve 5330 darab Bystrica cigarettát őrzött. Markóné ugyancsak két napja nem árusított már dohányárut. További károkozók és szabotálók a dohányelárusítás terén: Borcsányiné, Matus Hermina és Stefko János trafikosok a lévai vasúti dohányárudában. Ezekből az esetekből található, hogy közellátásunk még ma is szenved számos ilyen kártevőtől és spekulánstól. Léván, ahol a munkások már több mint egy hete nem kaptak sehol sem cigarettát, ezek a spekulánsok összesen 18.810 darab Bystrica cigarettát és más dohányterméket rejtegettek, hogy ezzel is ártsanak népi demokratikus rendszerünknek. Hazánkban a népellenes visszaéléseket szigorúan büntetik és ezek a spekulánsok is elnyerik méltó jutalmukat.”

Mindezt hetven év távlatából olvasni is dermesztő élmény – milyen lehetett vajon akkor? Nem kérdés, hogy a pellengérre állított trafikosoknak szintén vérfagyasztó. De voltak azok is, akik reggeli kiflijük mellé átnyálazták a munkáslevelezők feljelentéseit, dohogtak magukon a „szabotálókon”, majd továbblapoztak?

Esetleg maguk is tollat ragadtak, mint szűk héttel később a pozsonyi Máhler J., aki levele címének azt a kérdést adta: Hol a hiba? A szöveg az előbbihez hasonló mentalitásról tanúskodik: „Tegnap Dunaszerdahelyen bementem Fekete trafikos trafikjába. Belépésemkor suttogást hallottam: »rejtse el a cigarettát«. Ezek a szavak a bentlévő vevőnek szóltak. Én is kértem 10 darab Bystricát, de nekem csak 5 darabot akart adni. Fekete trafikos arra hivatkozott, hogy nem jutna másnak, ha nekem 10 darabot adna. Nyilvánvaló, hogy azért nem akart cigarettát adni, mivel nem vagyok állandó vevője és azt ajánlotta, hogy vegyek Bratislavában, vagy vegyek Star cigarettát. Én Dunaszerdahelyen dolgozom, ahová mindennap korán reggel utazok és Bratislavába késő este érek vissza, amikor már minden trafik zárva van. Hol vegyek hát cigarettát, ha nem a munkahelyemen és miért ad a trafikos az egyiknek 20 darabot, míg a másiknak 5-öt is alig akar adni. Vagy talán azt gondolja a trafikos, hogy egy hivatalnoknak több jár, mint egy munkásnak? Megtanulhatná, hogy ez az idő már elmúlt.”

A hiba vélhetően ott van, hogy ha a „létező szocializmusról” gondolkodunk, a legszívesebben azokhoz a sémákhoz nyúlunk, mint munkáslevelezőink. Vagyunk mi, voltak ők. A mások, akik ezt az egészet csinálták, akarták vagy elszabotálták. Nézzék meg 2023 egyik legjobb filmjét, a Libertate ’89 – Nagyszebent. Abból kiderül, hogyan lett az addigi kommunistából a forradalom hevében ellenálló, a sok évtizedes elnyomott meg hogyan került egyszeriben a szekusok közé. Közben végig mi csinálunk mindent. Az igazság elszáll a szélben, a hangoztatott elvek jellemzően sértődést, frusztrációt és piti bosszút takarnak. Miért adott el annak több cigarettát, mint nekem? Azok az idők elmúltak.

Azok az idők sosem fognak elmúlni.