Jóféle török cigaretta a Mehmed szultán úton? Nem kell mindjárt távoli országokra gondolni, egykor nálunk is lehetséges volt mindez. Igaz, nemhogy ma, de már bő tíz évvel később is sokan feledték az említett elnevezést. Ambrus Zoltán tette fel a kérdést a Pesti Naplóban 1930 júliusán: ki emlékszik még a Mehmed szultán útra? Pedig igazán központi helyen feküdt: a Múzeum körutat hívták korábban így.

Az I. világháború évei igazi utcaátnevezési hullámot hoztak. Akadtak kifejezetten szórakoztató esetek. Miután például Bulgária hadba lépett a központi hatalmak oldalán, a Vámház körutat gyorsan elnevezték Ferdinánd bolgár király útnak. A „bolgár” kitétel azért volt szükséges, mert az ellenséges Románia királyát is I. Ferdinándnak hívták. Mehmed esetében is bezavarhatnak az évek. Szilágyi Ákos író, Oroszország-kutató emlegette két éve a 24.hu-n:

„Még mindig nem veszítette érvényét, amit V. Mehmed, az Oszmán Birodalom utolsó szultánja – az ő nevét viselte pár évig az első világháborúban a Múzeum körút − egy tárgyalás alkalmával mondott, amikor leintett egy brit diplomatát: »Oroszországot leverni? De hisz a holtteteme agyonnyomna minket!«”

Az utolsó oszmán szultán viszont VI. Mehmed volt, ő pedig 1918 júliusában lépett a trónra. Az utcát ugyanakkor valóban elődjéről, V. Mehmedről nevezték el – a Magyar Nemzeti Múzeumot 1918 novemberéig kellett a Mehmed szultán úton keresni. És igen, ha igazán autentikus kívánt valaki lenni, szívhatott itt török termékeket is ekkoriban.

A 8 Órai Újság igyekezett nyugtatni 1918 szeptemberében, hogy két évre elegendő a nyersdohány az országban. Ellenőrizhetetlen forrásból ugyanis az terjedt, hogy rövidesen szivarhiány várható, mire ezt sűrűn cáfolta a dohányjövedék igazgatósága. Cigarettahiánnyal sem kellett szerinte számolni, minthogy azt Törökországtól és Bulgáriából kaptuk, az import pedig biztosítva volt.

A dohányos szultán

Más kérdés persze, hogy beszerezhette-e valaki egyenesen a szóban forgó úton a napi betevő adagját. Működött itt kozmetikus, gyorsíró-szakiskola, bölcsészképzés és még posta is (meglepő módon a múzeummal azonos szám alatt), de trafiknak hirtelenjében nem találtuk nyomát. Az utcanév mellé mindenesetre illett volna, minthogy V. Mehmed előszeretettel dohányzott, főleg pihenés közben vagy hivatalos alkalmakkor.

A The New York Times egy 1909. májusi cikkében be is számolt arról, ahogy a szultán egy gályán utazott fehér selyemtunikában és vörös térdnadrágban, egy hátsó kabinban pedig a párnákon elheveredve cigarettázott. „Feltehetőleg kora reggel óta ez volt az első adandó alkalom, hogy rágyújthatott” – értesülhettek a korabeli olvasók. Mindezzel a szultán némiképp el is térhetett a korabeli szigorú vallási előírásoktól.

Ehhez képest érdekes, hogy egyes internetes források úgy tudják, mintha utódja, VI. Mehmed lett volna az egyetlen oszmán szultán, aki dohányzott. Az viszont tény, hogy ő valóban nem fogta vissza magát ezen a téren. Még a metaforái is igazán illettek ezen szokásához. Az Oszmán Birodalom összeomlását például így vetítette előre: „nem annyira trónra léptem, mint inkább beleültem egy tűzből megmaradt hamuba”. A szultán által elfogyasztott kávémennyiség, a túlzott dohányzás, a gazdasági problémák és a haza utáni vágyakozás nagymértékben károsították egészségét – olvassuk egy, a Boszporuszi Egyetemen 2007-ben megvédett szakdolgozatban.

Servet Yanatma munkája szerint még személyes orvosa és egy olasz doktor is figyelmeztette a szultánt, hogy legalább a dohányzást szorítsa vissza, de ő nem volt erre hajlandó. Mint mondta, más iszik, és bőségesen kap egyéb élvezetekből is, így ne sajnálják tőle sem egyetlen örömét. Negyedik felesége egyenesen arról számolt be, hogy a szultán napi százötven cigarettát szívott el, ébredés után pedig első dolga rögtön az volt, hogy rágyújtson. Mindenesetre az utolsó időszakát San Remóban töltő Mehmed életét azért nem rövidítette meg a káros életvitel végzetesen: 1926-ban, hatvanöt éves korában hunyt el.

Élet Józsefvárosban a harmincas években

No de térjünk még vissza hazánkba és az említett körútra, amelyről oly kedves képeket – antikváriumok sora! bölcsészkari kerthelyiség! múzeumkert! – őrzünk magunkban. Nem annyira a füstös lebujok világa ez, mint a még saját örökkévalóságukban biztos fiataloké, akik úgy gyújtanak egyik cigarettáról a másikra, mintha tényleg nem lenne holnap. És mennyire hasonlóképp volt már száz éve is!

Erről számol be legalábbis a 8 Órai Újság tudósítója 1934. április 24-én. A névtelen szerző kis képeket hoz a külső VIII. kerületből, az elején rögtön harmadik elemis földrajzóráira hivatkozva. Mint írja, úgy tanulta egykor, hogy Józsefváros határai a Mehmed szultán út, a Rákóczi út, a Köztemető út, az Orczy út és az Üllői út. (Ebből legalábbis sejthető, hogy a tízes évek második felében volt nyolcéves, tehát a cikk írása idején huszonhat-harminc körül járhatott.) Azt is tanulta egykor, hogy a kerület legfontosabb épületei a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház és a Technológia. (A Nemzeti Színház előbb a mai Rákóczi – akkor Kerepesi – úton működött, majd 1908-tól a tizenkét évre rá Blaha Lujza térként elkeresztelt területen.)

A szerző iskoláskora óta a Mehmed útból Múzeum körút lett, a Köztemető útból pedig Fiumei, a Fräulein sem kísérte már az iskolába, így róhatta egyedül az utcákat este nyolc után. Így tanulta meg, hogy

„az igazi Józsefváros valójában nem a Múzeum-körútnál kezdődik, hanem csak a Nagykörútnál, ahonnan egyre törpébbek lesznek a házak, sötétebbek az utcák és szegényszagúbbak az emberek. És azt is megtanultam, hogy ezeknek a szegényszagú embereknek nem a Nemzeti Múzeum, nem a Nemzeti Színház és nem a Technológia a legfontosabb épület, hanem azok az elrongyolt falú, földszintes házak, amelyekben kocsma van”.

Hasonlóan magvas életbölcsességre mi Tamás Gáspár Miklós egy 2006-os cikkéből emlékezhetünk:

„A Hungária körúton, a Könyves Kálmán körúton kívül kezdődik a valóság, amely – mint mindig – sötét és véres. Ott isznak, basznak és ölnek. Ott nincs kecmec. Ott a proletariátus Wertherei rohannak a vesztükbe.”

A 8 Órai Újság szerzője egyenesen meg volt győződve arról, hogy Józsefvárosban adták ki a legtöbb italmérési és kocsmaengedélyt. Legalábbis ő egy háromszáz méteres utcán rögtön kilenc csapszéket számlált össze, de volt olyan utcakereszteződés is, ahol mind a négy sarkon állt egy. A szerző ráadásul egy „elszabadult” szombat éjszakán, munkabérfizetés hétvégéjén járta be a környéket,

„amikor a sarokra tárt csapszékajtókon túlnőtt az egy szál zongorának kerge zenéje, az elnyújtott, rekedt férfiének, tömör füstje az olcsó cigarettáknak és az émelyítő pálinkaszag”.

Szembejött a szerzővel aztán két sápadt tíz-tizenhét éves fiú (micsoda tág életkori meghatározás!), akik gyorsan a hátuk mögé is dugták cigarettájukat. Nekik nem lett volna szabad már akkor sem. Bár a tudósító megjegyezte, lehetnek végül is idősebbek, de olyan ványadtak, hogy nem látszanak többnek. Egyikük rögtön egy kis kenyérre valóért is kunyerált a nagyságos úrtól, de hiába. A szerző távoztában még hallotta, ahogy valamelyik srác azt mondja: „dögölj meg!” Bámulatos: mintha csak a mai Népszínház utcán volnánk. De a következő jelenet is gyönyörűen ismerősnek tetszik:

„Azután egy elnyújtott ordítás a szomszéd utcából. Futó lépések gyors kopogása, feketévé szaporodik a tömeg egy földön fekvő, felhasított ingű férfi körül. Orrán, száján dől a vér. Mellette egy ziháló, álló alak: – Engem akartál becsapni, te disznó!? A földön fekvő törli az arcát, már nem ordít, csak jajgat, azután feláll, kabátja alá dugja az ing hasított, kicsüngő részét, felszedi az elejtett kártyát és megy vissza a kocsmába. Mintha a Váci utcában valakinek a lábára léptek volna véletlenül. »Pardon.« »Pardon.« Az ügy elintéződött.”

A Károly körúti tűzeset

Azért ne hagyjuk mégsem kedvelt körutunkat se az ártatlanság bűvkörében. Okozott ott ugyanis jóval nagyobb kárt a gyufaláng holmi kocsma előtti dulakodásnál. 1929 novemberében pusztított nagy tűz a Károly körúton, egy ötemeletes palota egész tetőzete leégett, a mentés során pedig tizenkét tűzoltó el is ájult.

A Pesti Napló 1929. november 7-ei cikke szerint bár a tűz okát egyelőre nem lehetett tudni, de tény, hogy munkások dolgoztak az egyik ház Múzeum körút felé néző oldalán. A bérpalota tűzfalán egy szappangyár reklámszövegét akarták elkészíteni, ahol pedig végül a tűz keletkezett, koromsötét padlásfeljárón mentek keresztül. A rendőri bizottság szerint itt használhattak gyufát a huszonéves mázolósegédek. Utóbbiak azzal védekeztek, hogy előttük kőművesek dolgoztak a palota padlásán, így őket is elő kell szerintük állítani. Az állványozómunkások tagadták, hogy dohányoztak volna, két festő viszont elismerte, hogy a függőhídon tényleg cigarettára gyújtottak. Ahhoz viszont ragaszkodtak, hogy ezt a függőhídon el is szívták, így szerintük nem okozhatta a tüzet. A szemle arra is jutott, hogy a tűz tízméternyire keletkezett onnan, ahol a munkások dolgoztak, tehát a cigaretta és a katasztrófa között aligha volt összefüggés. Viszont a feltételezés szerint a munkások a padlás sötét helyére érve gondolták úgy, hogy világosságot kell gyújtsanak, a tüzet pedig az ekkor eldobott gyufa okozhatta. Akár így, akár úgy, de a helyben lakók többszörösen is megszenvedték a történteket:

„Érdekes egyébként megemlíteni, hogy a nagy bérpalotában egyetlen lakásban sincs kályha, mert központi fűtés van. A fűtőkészülék fővezetékcsövei a padláson elégtek, és így most a ház lakói fűtőkészülék nélkül maradtak.”

Arról már nem szólt a fáma, a szerencsétlenül járt lakók közül hányakat lökött ez az eset a józsefvárosi füstös kocsmák és olcsó cigaretták világába, és hányan voltak, akik a stressz levezetésének mehmedi útját választva napjában százötvenszer pöfékeltek innentől. Az viszont biztos, hogy a rendkívüli tűz után maradt por és hamu közé visszatérők átérezhették az utolsó szultán panaszát: egyetlen kis szikra elég volt, hogy végül bérpaloták és birodalmak hulljanak a porba.

Nyitókép: A Múzeum körút (akkor Mehmed szultán út) 1. és a Kossuth Lajos utca sarkán, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank Belvárosi Fiókja előtt rokkant katonák 1916. december 30-án, IV. Károly koronázásának napján kibocsátott porcelánjelvényt árulnak (Fotó: Müllner János / Országos Széchényi Könyvtár / Fortepan / az IMG2GO-val színezve)