hero
Tobacco

Rovat:

Paragrafus
Becsült olvasási idő: 3 perc
„Radikális átalakítást” ígért a dohánykoncessziók ügyében Magyar Péter

Szerinte a koncessziós szerződések felmondására kell számítani, de végleges döntést még nem hoztak.

2026. szeptember 2-i ülésén a kormány úgy döntött, kezdeményezi a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) koncessziókkal kapcsolatos feladat- és hatásköreinek megszüntetését – jelentette be Köböl Anita a csütörtöki budapesti kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Közlése szerint megszűnne a hatóság vétójoga a koncessziós pályázatok kiírásánál és a szerződések megkötésénél, módosításánál, megszüntetésénél, valamint megszűnne a koncessziós tanács intézménye is. „A 2021-ben létrehozott Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága rendkívül széles jogköröket kapott többek között a szerencsejáték, a dohánykereskedelem és a koncessziók területén. Több jogosultságot 35 évre, egészen 2061-ig adtak ki vagy hosszabbítottak meg” – fogalmazott Köböl Anita. Mint mondta, a mostani döntés segíti a korábban bejelentett dohánykoncessziós felülvizsgálat végrehajtását. Hozzátette: a kormány terve, hogy a hatóságot végérvényesen megszüntesse.

Ugyanerről beszélt Magyar Péter miniszterelnök is a sajtótájékoztatón. Felidézte, korábban bejelentették a hatóság munkájának teljes felülvizsgálatát, amelynek végén valószínűleg megszüntetik az SZTFH-t és szétosztják annak feladatköreit.

„Ez egy tipikusan olyan intézmény, hatóság volt, amely nem olcsóbbá tette a dolgokat, hanem drágábbá, és nem a közérdeket szolgálta, hanem a magánérdeket, és akkor nagyon finom voltam”

– fogalmazott Magyar Péter. Amint arról korábban mi is beszámoltunk, a hétfői Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az SZTFH átvilágításáról döntött a kormány, s Görög Márta igazságügyi miniszter feladata, hogy szeptember 30-ig megvizsgálja a hatóság megszüntetésének szabályozási megoldási lehetőségeit.

1-2 héten belül döntenek

Magyar Péter a dohánykoncessziók korábban elrendelt felülvizsgálatáról elmondta, ezek a koncessziók azt szolgálták, hogy a magyar állam minél kevesebb pénzt kapjon és hogy minél több közpénz vándoroljon magánzsebekbe.

„Radikális átalakítást tervez a kormány”

– jelentett ki, hozzátéve, hogy nagyon alacsony koncessziós díjat fizet a nagykereskedelmi koncesszió birtokosa. A dohány-kiskereskedelmi rendszerben is átalakítást terveznek, mivel a kormány szerint egyes kezekben koncetrálódik sok trafik üzemeltetése.

„Vannak olyan harmadik országból származó személyek – talán vietnámi az egyikük –, akiknek több mint 140 trafikjuk van és szedik azoknak a hasznait. Teljesen egyértelmű, hogy mind a költségvetési bevételek emelése okán, mind a társadalmi igazságosság okán, közpénzek védelme okán ezen rendszerek teljes átalakításra szorulnak”

– húzta alá Magyar Péter.

„A koncessziós szerződések megszüntetésére, felmondására kell első körben gondolni, de emellett lesznek egyéb radikálisnak mondható átalakítások. A dohánynál nyilván nagyon fontos, hogy a közegészségügyet megerősítsük, hogy semmilyen módon ne lehessen szabadabban árulni dohánytermékeket, illetőleg, hogy minél több költségvetési bevétel származzon akár a nagykereskedelemből, akár a kiskereskedelemből. És nagyon fontosnak tartja a Tisza-kormány és ennek megfelelő döntést fog hozni, hogy az esetlegesen növekedő adóbevételek egyenesen és címkézve az egészségügyhöz kerüljenek”

– jelentette ki Magyar Péter. Ennek kapcsán elmondta, a kormánypárt vállalta, hogy évente 500 milliárd forinttal több közpénzt fordít az egészségügyre, ennek egyik összetevője lesz majd a dohánykoncesszióból befolyó díj. A miniszterelnök elárulta: a szerdai kormányülésen a dohánykoncessziókkal kapcsolatos módosítások első olvasatát tárgyalták, s reményei szerint az egy vagy a két hét múlva esedékes kormányülésen döntenek majd azokról a törvényjavaslatokról, amelyeket a nyilvánosság elé tárnak.

Magyar Péter államosítaná a teljes dohánykereskedelmi rendszert

A miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta, a felülvizsgálatok célja az volt, hogy a koncessziós szerződéseket hogyan lehet módosítani vagy felmondani. „Ezeken nagyon jó jogászok dolgoznak”, s több opció közül lehet majd választani azt szem előtt tartva, mi a magyar emberek érdeke. Konkrét kérdésre válaszolva elmondta, nincs még döntés arról, hogy a teljes trafikrendszert megszüntetik, vagy csak a dohány-kiskereskedelmi koncessziók elosztásán módosítsanak. A befolyó pénzt szűrőprogramokra költené majd a kormány, s az egészségügyi miniszternek van vétójoga az ügyben.

„Én úgy ahogy van, államosítanám az egészet”

– mondta a szerencsejáték- és dohánykoncessziók kapcsán a miniszterelnök, de vannak miniszterek a kormányban, akik más megoldásokat preferálnak. A jövő heti kormányülésen visszatérnek az ügyre – fogalmazott.

Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök a 2026. július 2-i kormányszóvivői sajtótájékoztatón (Fotó: Földi Bence / Tobacco)