Dr. Nagy László az MTI-hez megküldött közleményében felidézte: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) az Országgyűlés azért hozta létre 2021-ben, hogy a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt jelentőségű, szabályozott ágazatok számára stabil, kiszámítható és hatékony felügyeleti, valamint szabályozási környezetet biztosítson.
A hatóságnak előbb elnökhelyettese, majd 2024. május 4-e óta elnöke volt. Ezalatt az volt a célja, hogy „az SZTFH egy, a felügyelt ágazatok tradícióit tiszteletben tartó, ugyanakkor modern szemléletű hatóságként funkcionáljon – a közigazgatási rendszer gyors reagálású egységeként”. Ezalatt több mint 80 ezer ellenőrzést és vizsgálatot végeztek, 4000 engedélyt adtak ki, több mint 4200 esetben szabtak ki bírságot és 122 rendeletet alkottak. A hatóság által felügyelt piacok évente több mint 1000 milliárd forintnyi adó- és járulékbevételt generálnak – jegyezte meg.
„[…] több mint 10 ezer dohánybolti ellenőrzést végeztünk, melynek nyomán a fiatalkorúak jogellenes kiszolgálásával kapcsolatosan feltárt jogsértések aránya a felére csökkent, és a 9%-os érték – amelyet sikerült kikényszerítenünk – európai összevetésben is példátlanul alacsony aránynak számít”
– fogalmazott közleményében Nagy László, aki más területeken elért eredményekről is írt. Továbbá felidézte: az új kormány megalakulását követően kapcsolatot keresett azokkal a tárcavezetőkkel, akiknek feladatköre szervesen kapcsolódik az SZTFH tevékenységéhez.

„[…] megkereséseim azonban sajnálatos módon nem vezettek érdemi eredményre”
– írta Nagy László, aki a Magyar Közlönyből értesült a kormányhatározatról, amelyben a kormány – kifejezésre juttatva, hogy szükséges a hatóság működésének átvilágítása, a kapcsolódó törvényi szabályozás felülvizsgálata – felhívta az igazságügyi minisztert, hogy szeptember 30-ig készítsen jelentést arról, hogy a hatóság megszüntetése és az általa ellátott feladatoknak a kormány által irányított szervek általi ellátása milyen szabályozási megoldásokkal hajtható végre.
Nagy László hozzátette: az átvilágítás keretében a szervezeti egységek a hozzájuk érkező adatkéréseknek maradéktalanul eleget tettek, ennek ellenére a jelentés tartalmáról a sajtóból értesült. Mint írta, a jelentésben foglaltak értelmében 2027. január elsejétől megszűnne az SZTFH önálló szabályozó szervi jogállása, megfosztanák a rendeletalkotási jogától és a továbbiakban a kormány irányítása és felügyelete alá rendelt központi hivatalként működne, számos strukturális átalakítást eredményezve a szervezeti felépítés tekintetében, áttételesen a felügyelt ágazatokra is kiható módon.
„A jelentésben foglaltak jogrendbe történő átültetése esetén az SZTFH vonatkozásában egy merőben más szervezeti keretrendszer és felügyeleti környezet állna elő, mint amelyre a megbízatásom szólt. A tisztségemről történő lemondásra irányuló döntésemet azért hoztam meg, mert meggyőződésem, hogy az SZTFH vezetésével járó feladatok felelősségteljes ellátásának lehetősége a jövőbeni, jelentésben felvázolt szervezeti keretek között részemről nem biztosíthatók megfelelően és hatékonyan. A törvény által előírt 60 napos lemondási idő alatt feladataimat maradéktalanul ellátom, együttműködöm és rendelkezésre állok az irányomba érkező esetleges hivatali megkeresések tekintetében”
– írta közleményében az SZTFH távozó elnöke.
Arról, hogyan vették el az SZTFH koncessziókkal kapcsolatos jogköreit, itt írtunk. Az előzményeket pedig itt foglaltuk össze. Arról, hogy az SZTFH hogyan felügyelte a dohányügyeket 2025-ben, a Tobacco 2026/08-as számában írtunk.
Az SZTFH dohányfelügyelettel kapcsolatos rendeletei
A működését 2021. október 1-jén megkezdő SZTFH elnökei az alábbi rendeleteket adták ki a dohányfelügyelettel kapcsolatban:
- A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenység engedélyezése során lefolytatott eljárásokért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak mértékéről, valamint a díjak beszedésének, kezelésének, nyilvántartásának és visszatérítésének részletes szabályairól szóló 2/2021. (X. 14.) SZTFH rendelet
- A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezés és ellenőrzés egyes szabályairól szóló 18/2021. (X. 29.) SZTFH rendelet
- A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó nyilvántartás-vezetési és adatszolgáltatási kötelezettségről, valamint a dohánygyártmányok árbejelentésének és árközzétételének részletes szabályairól szóló 22/2021. (XII. 28.) SZTFH rendelet
- A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága által kibocsátott egyediazonosító díjáról és az egyedi azonosító kibocsátásával kapcsolatos különös eljárási szabályokról szóló 35/2022. (IX. 30.) SZTFH rendelet
- A kizárólag dohányboltban forgalmazható termékeken kívül dohányboltban forgalmazható termékekről és nyújtható szolgáltatásokról szóló 36/2022. (IX. 30.) SZTFH rendelet
- A dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet végző személyek országos képzési rendszeréről szóló 8/2023. (IV. 11.) SZTFH rendelet
