„Étkezés után legjobban esik a füstölés a dohányzóban, vagy a boudoire-ban, kellemes csevegés mellett. Érdekes jelenség a csinos fiatal asszon jobb kezének finom, hosszu ujjai között a piciny cigarettával. Kecsesen dől a puha vánkosokra, kerül minden keresett mozdulatot, a cigarettát sohasem feledi ajkai között anélkül, hogy ujjai közé ne fogná, s beszéd közben nem szorítja ajka szegletébe – ez még férfiaknak sem illő.

Finom hölgy sohasem rágja vagy nedvesíti szivarját, hanem csak az ajkához érinti, szippant belőle, természetes módon fújja el a füstöt, némely pikáns szépségnek meg van engedve, hogy finom kis orrán át bocsássa ki, de affektálás nélkül. Nő kezébe, ajkai közé csak finom, illatos cigaretta való, vannak ugyan, akik erős szivarokat is elbírnak, de ez kivételes eset. Ha rágyújtottunk, nem szabad mohón szívni, de kialudni se engedjük, a dohányzás nyugodt tempót kíván, ami az előkelőség bizonyos jellemvonása” – inti a hölgyeket Wohl Janka 1894-es Egy nagyvilági hölgy című írásában.

Érdekes ezeket a tanácsokat olvasni napjainkban, amikor szinte természetes, hogy a nők ugyanúgy dohányoznak, mint a férfiak. No, de nem volt ez mindig így.

A történelem előtti időkben az indiánok és bennszülöttek között férfi és nő egyforma áhítattal eregette a füstöt csont- vagy agyagpipájából, viszont a dohánynövény európai megjelenése azonnal a civilizáció ellenállásába ütközött. Mondani sem kell, hogy a legjobban tiltakozó, és legkegyetlenebb büntetéseket kiagyaló egyházak főméltóságai pöfékeltek leginkább dúsan díszített pipáikból, vagy szippantgatták a tubákot drágakövekkel díszített arany szelencéikből. Ugyan évszázadokon át tiltották, büntették a dohányzást, de ezek a törekvések mind eredménytelennek bizonyultak. A próbálkozás csak addig folytatódott, míg az uralkodók, állami vezetők felismerték a dohány kereskedelmében rejlő hatalmas és kimeríthetetlen pénzforrásokat. Végül ez az „aprócska” körülmény legalizálta lassacskán a dohányzást.

A 19. században, a szivar elterjedésével már valóságos státusszimbólummá, luxussá vált a dohányzás, az arisztokrácia tagjai szivarklubokban adtak egymásnak találkozót. Drágasága miatt ezt a dohányzási formát azonban csak a magasabb társadalmi rétegek tagjai engedhették meg maguknak.

Nem kellett azonban sokat várniuk a pöfékelésre vágyó szélesebb tömegeknek sem, mert rövid időn belül megjelent a dohányzás egy új formája: a cigarettázás. A 19. század közepétől, a cigaretta gyári előállításának megkezdése már a szegényebbek számára is kínált alternatívát. Ez a parányi új termék, mely sokkal könnyedebb, mint egy szivar, a csípős füsthöz szokott férfiak fintorgását váltotta ki, viszont egyre népszerűbb lett a nők között.

A férfiak többsége nem nézte jó szemmel, sőt elfogadhatatlannak tartotta, ha egy nő dohányzott. Úgy vélték, csak a kicsapongó életet élő, léha nők, valamint a prostituáltak cigarettáznak. Charles Dickens megdöbbenve jegyezte fel 1846-ban – miután dohányzó amerikai és francia hölgyek társaságában töltött el egy estét –, hogy még sosem látott ehhez foghatót, korábban sosem találkozott cigarettázó nőkkel. Pedig ennél korábban is dohányoztak már a nők: a szegények pipáztak, a tehetősek közül a „vagányabb” különcök viszont még szivarra is rágyújtottak néha.

A századforduló idején a modern reklámipar megjelenésével a dohánygyárak is felfedezték maguknak a füstölgő rudacskákban rejlő újabb fogyasztói tábort. A női dohányzás is egyre elfogadottabbá vált – hiszen ők is vásárlóerőt jelentettek –, titokzatos, érzéki felhőt vonva a hölgyek köré.

Míg a századfordulón még csak a huncut elegancia részeként szippantottak egyet-egyet a hölgyek finom cigarettáikból, az 1920-as évek feminista irányzata véglegesen legalizálta a nők dohányzását. A lazuló erkölcs nem csak a nők haját és szoknyáját kurtította meg, önállósította is őket, és ennek részeként cigarettát dugott a szájukba. Az új fiús, garçonne nőtípus elmaradhatatlan részét képezte a kis füstrudacska. Ez minden negatív egészségi hatása ellenére fontos része volt a női egyenjogúság kiharcolásának, ugyanúgy, mint a nadrágviselés vagy a munkavállalás.

A nők számára új csáberőt is jelentett a cigaretta, az már a sex appeal része lett. Ehhez még Hollywood is odatette az új dohányzó nő típust: a magas sarkú cipőben billegő szépasszonyok feje körül mindig ott lengedezett a kéklő füstfelleg. A kor filmcsillagai, Marlene Dietrich és Audrey Hepburn filmjeikben és azokon kívül is csábosan szívták a szipkás cigarettákat.

Szinte észrevétlen gyorsasággal kapott erotikus töltetet a női dohányzás. A hölgyek nagy része nem is magáért a füstért, vagy a nikotinért pöfékelt, az a játék volt a fontos, ahogyan parányi cigarettáját kecses ujjai közt tartja, ahogy játszik vele, ahogy ajka közé veszi, ezzel bűvölve a férfi szempárokat: rövid, kissé ideges szippantás, hosszas kifújás, hamupöcögtetés… A leégett cigarettacsutkától mindig hosszú, fájdalmas pillantással illik elbúcsúzni!

A nők új szokásához rengeteg illemszabály is társult, sőt dohányzásuk kommunikációs eszközzé vált. Ismerkedéshez nyújtott remek alkalmat a kicsit átlátszó „van tüze?” megszólítás. A gáláns urak persze boldogan nyújtották gyufájukat, és lobbantották lángra a nikotinra éhes hölgyeket, azaz a cigarettájukat… Csak természetes, hogy az a férfi is rendelkezett tűzeszközzel, aki maga nem dohányzott, nehogy elszalasszon egy remek alkalmat az ismerkedésre. Különös dolog esett meg Pécsett 1904 nyarán: a szél meglobbantott egy szoknyát, mely egy szivar parazsától lángra kapott. Egy éber szoknyavadász vette észre a felfelé kígyózó füstcsíkot, és a szépasszony nagy ijedelmére odaugrott és megkezdte az oltást.

A női fogyasztókra már a századforduló előtt is gondoltak a gyártók. Magyarországon 1865-ben, a fiumei gyárban kezdték meg a cigaretta gépi előállítását. Már 6 évvel később, 1871-ben lehetett kapni a normálnál vékonyabb keresztmetszetű Hölgy cigarettát, korabeli nevén: papírszivarkát. A külföldi eredetű szót sokáig próbálták magyarosítani, a termékek csomagolásán a Vörösmarty által megalkotott „szivar” szó kicsinyített változata, a „szivarka” szerepelt. Ennek ellenére senki sem szivarkázott, csak cigarettáztak az emberek, azt viszont egyre nagyobb odaadással. Hölgy cigaretta egészen 1949-ig létezett, persze folyamatosan változó csomagolásban és kiszerelésben.

Szintén nőknek szánták az egyiptomi rendszer alapján készített Dames (Hölgyek) cigarettát is, melyet 1898-ban hoztak forgalomba, és egészen a II. világháború végéig népszerű maradt. Ez a márka volt a hazai mozik nagy dohányos sztárjának, Karády Katalinnak is a kedvence.

1927–1931 között volt kapható a szopókás, aranyozott végű Bajader cigaretta, melyből három változat is létezett, szintén a hölgyeknek kedvezve. Ennél a márkánál a cigaretta papírja volt színes: rózsaszín, sárga, vagy világoskék. Ez még a ruházat kiegészítőjeként is jól mutatott volna, mégsem lett túl sikeres.

Erős dohányos vagy kitűnni vágyó asszonyoknak készült a 10 darabos bádogdobozban kapható Señoritas márka, mely cigaretta vastagságú és hosszúságú kis szivar volt.

A női dohányzás elválaszthatatlan részét képezték a lehetőleg minél hosszabb szipkák, ezüst és arany cigarettatárcák, és a szerelem jeléül gravírozva is adható csicsás öngyújtók.

1930-ban újabb bombázás érte a nőket: megjelentek a kevesebb káros anyagot tartalmazó, nikotincsökkentett Nikotex-termékek. Ezeket a korabeli reklámhadjárat egészségkímélő, sőt védő termékként állította be. A plakátok közül is sokon szerepeltek hölgyek, hisz még ők is elszívhatják a Nikotexet, olyan gyenge, vagy annyira ártalmatlan… Hogy mi volt igaz ezekből a szlogenekből, azt jobb nem boncolgatni, de a reklámok megtették a magukét, lassan boldog-boldogtalan eregette az „ártalmatlan” füstöt.

A háború után már nem kacérkodásból, nem élvezetből, hanem megszokásból dohányzott mindenki, és addigra teljesen elfogadottá és általánossá vált a nők füstölgése. Bár még ekkor is próbáltak kedvezni a hölgyeknek egy-két jól sikerült és néhány elvetemült ötlettel. Az 50-es évek közepén jelent meg a Mentha cigaretta, melyet üdítő ízesítése miatt szintén a nők részesítettek előnyben. Az 1962-ben megjelent filteres Fecske is először az ő ízlésüket nyerte el. Kevésbé volt erős füstszűrő nélküli társainál, és a szívás során a szájba került dohányt sem kellett többé köpködni.

1964-ben elég mókás ötlettel állt elő a Lágymányosi Dohánygyár. Megjelent a hosszú Velence cigaretta, melyből készült normál és előrúzsozott (!) változat. Ez utóbbi a hölgyek örömére förtelmes ciklámen színű filterrel készült, hogy a rúzsos ajkak nyoma ne látsszon meg a cigarettavégen. Praktikus gondolat, ám nagy sikere nem lett.

A későbbi években egyre jobban előtérbe kerültek a dohányzás káros hatásaira felhívó figyelmeztetések, így a női fogyasztói tábort az egyre kevesebb káros anyagot tartalmazó termékekkel próbálták megtartani a gyártók. Folyamatos kutatásokkal és a technika fejlődésével egyre jobb hatású szűrőket készítettek, és az ilyen termékeket nikotinszegény gyártmánykülönlegességként tukmálgatták. A megszokotthoz ragaszkodó férfiak sokáig megmaradtak a filter nélküli, torokkaparócigarettájuknál, de az egészségükre jobban odafigyelő hölgyek szép lassan áttértek ezekre az új, könnyű termékekre. És ezzel meg is nyugtatták magukat, és boldogan pöfékeltek tovább.

A 80-as években, amikor már begyűrűzött a külföldi fertő hazánkba is, a nők nagy kedvence a 12 cm hosszú, virágmintás filterrel készített Eve cigaretta lett, még akkor is, ha viszonylag nehezen beszerezhető és jóval drágább volt a hazai márkáknál. Az akkori „úrinők” természetesen ezt választották, a kevésbé úriak legalább a randevúk vagy diszkózások alkalmával vásároltak ilyet. A normálisnál jóval hosszabb és valamelyest vékonyabb cigarettával még jobban kihangsúlyozható lett nőiességük, a „csajos” virágmintára mindenki felkapta a fejét.

A következő és sokáig egyetlen ilyen típusú, meghatározó női márka a 90-es évektől a nemzetközileg híres Vogue márka lett. Ez csak 10 cm hosszú, viszont superslim, azaz fele olyan vékony, mint a hagyományos. Ez a cigarettatípus lett végleg a női és nőies dohányzás netovábbja. Sok éven keresztül csak a Vogue volt kapható Magyarországon, rövid ideig a német Kim, vagy a francia Fine is szélesítette a palettát.

A 2000-es évektől kezdve a vezető márkák is felismerték a slim cigarettában rejlő lehetőségeket, és sorra vezették be termékcsaládjuk legvékonyabb tagjait. Kezdetben csak a Multifilter, a Pall Mall, majd sorra a többi márka is jelentetett meg női cigarettát.

2011-ig kellett várni, míg az első magyar márkaként a Sopianae-család is kibővült 4-féle slim variánssal.

Hatalmas viharokat ka- varva, de végül beépült a mindennapi életünkbe a nők dohányzása is. Természetesen egészségügyi szempontból ez jócskán kifogásolható, de fontos szerepe volt ennek is az egyenjogúság elérésében, az önállóság „bebizonyításában”. Ahogy a dohányzás általánosságban is megosztja az embereket, a nők dohányzása különösen ezt teszi. Az egykor kihívónak, elbűvölőnek szánt füstpamacsokat ma már sok elvarázsolni kívánt férfiú nem nézi jó szemmel…