A bevezetőből talán már sokan megtippelték: a bűnügyi hírek között érdemes keresgélni. Annak is van viszont egy speciális része, melynél nemcsak a tartalom, de az élvezet is bűnös: nyilvánvalóan a Zsaru magazinról és „vidékéről” beszélünk.

Rajzfilm az egész világ

A rendőrvicc egészen mást jelent annak, aki találkozott már egy-két hasonló cikkel. Miközben a rablás és erőszak általában szorongást kelt bennünk, a bűn burjánzása pedig gyorsan elvezet önbíráskodó paramilitáris szervezetek és szélsőséges pártok felemelkedéséhez, addig a zsaruhumor rajzfilmmé varázsolja számunkra az egész világot. A gyengébbet üldöző rosszfiú leginkább Szilveszter macskára emlékeztet, esetleg a prérifarkas Vilire, a végkifejlet pedig mindig csúfos bukás, de az az igazi megszégyenítő fajta. Beszámolóikban a rendőrök általában a Rejtély Rt. benyomását keltik, a végén pedig mindig lerántják a leplet arról, ki is szorgoskodott szegény ártatlanok csőbe húzásán. És mindez sikerült volna, ha nem jöttök ti, hekusok, meg az az átkozott kutya!

De hogy is van ez az emlegetett pipával? Mostanra kitalálhatták, hogy itt elsősorban a kábítószer-fogyasztásra használt eszközről beszélünk. A Zsaru magazinban még egy szimpla cannabistermesztő ügyéből is kész novellát kerekítenek: így történt ez a 2021. június 28-ai számban is, amelyben kiderült, hogy a 25 éves fóti R. Károlynak „volt mit a pipába aprítania”. A férfit szimplán csak kertészként emlegették, aki nem tett mást, mint learatta munkája gyümölcsét. A „fák árnyas tövében” maga is előszeretettel pöfékelt el egy-egy füves cigarettát. De minden jónak vége szakad egyszer: „az idilli állapot addig tartott, amíg a zsaruk szimatot nem kaptak”. Közúti igazoltatáskor kapcsolták le R. Károlyt, azonmód meg is kérve, hogy pakolja ki zsebeit. Előkerült rögtön egy miniatűr vízipipa, amiről azt mondta, hogy egy barátjáé, de nem hittek neki, helyette inkább előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra.

Nem indult túl kellemesen 1997 sem egy „gyönyörű” Mercedes tulajdonosának. Balatonbogláron, az Aral-kútnál ellenőrizték őt, azonban hiába mutatott negatívat az alkoholszonda, a sofőr és utasai mégis „furcsa, kábult állapotban” voltak. Ezt máris elégnek érezték a hatóság részéről, hogy „aprólékosan” szétszedjék az autót, majd az egyik ülés alól egy zacskó marihuánát kerítsenek elő, míg a csomagtartóból egy üvegpipát, ami belülről még kicsit nedves volt.

„Természetesen semminek nincs gazdája, senki nem tud semmiről. A kába, tág pupillájú fiúkat orvoshoz viszik vizelet- és vérvizsgálat céljából. Ha beigazolódik, hogy a sofőr kábítószer hatása alatt vezette a Mercit, oda a jogsi, na meg más felállásból kezdődhet újból a gazdikeresés, kié is a narkó és a pipa…”

– jövendölték a rend szigorú, de vicces kedvű őrei.

Tűzszerszámos főtörzszászlós

Azért ne legyünk igazságtalanok: a dohányzáshoz használt pipákkal mégis csak szeretnek elbíbelődni az egyenruhások is. Sőt, igazi gyűjtők sorakoztak fel a rendőrség kötelékében. A 2001 augusztusában bemutatott szombathelyi Bíró Béla főtörzszászlós például a következő tűzszerszámokkal borította be irodája falait: „zenélő-, kávéfőző-, hegesztő-, pisztoly-, pipa-, cipőöngyújtó.” De hogy jött mindez számára? A lefoglalt különös eszközöket szerette maga köré halmozni?

A megoldás jóval prózaibbnak bizonyult: „Évekkel ezelőtt népes baráti társaság gyűlt össze az asztal körül, valami évforduló alkalmából. Majdnem mindenki bagózott. Milyen a magyar ember, ha egy kicsit iszik? Különböző fogadalmakat tesz. Letettük az esküt, hogy eldobjuk a cigit, én pedig begyűjtöttem az öngyújtókat. Így kezdődött.” A helyzetkomikumot persze értették akkor is. A kérdésre ugyanis, hogy azóta nincs-e cigaretta, az a válasz érkezett: de, azóta is van.

Elmondása szerint egyszer a kapitány magához is rendelte és a szőnyeg szélére állította. Őt rögtön kiverte a jeges veríték, de felesleges volt: felettese is csak egy öngyújtót nyomott a markába. Aztán szerencsére nem maradt meg ez a hobbi sem a békés civil keretek között, beszivárgott a munkába is:

„Egy hétvégi ház feltörésekor a tolvajok egyebek mellett egy értékes öngyújtót is zsákmányoltak. Aztán egy más ügyben kihallgatott fickó elkezdett nekem hencegni, hogy milyen szép öngyújtója van. Persze a sértett pontos leírása alapján rögtön ráismertem a meglovasított tárgyra. Szerencsére a zsivány nem azt hozta fel védelmére, hogy nekem lopta az öngyújtót, rögtön elvitte a balhét.”

Bombajó bombilla

És nem ő az egyetlen a hasonló gyűjtőszenvedéllyel. Németh Lajos alezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense már a 2002. február 27-ei számban mutatkozott be. Az épp külszolgálatra készülő rendőrt Bíróval szemben azért nem bogarasként vagy pityókásként írták le, inkább a megtisztelő „világlátott szóvivő” jelzős szerkezettel illették.

Pedig ő az öngyújtóknál jóval szokatlanabb eszközöket szeretett felhalmozni:

„A szóvivő szenvedélyes gyűjtője az egzotikus országok faszobrainak, használati tárgyainak. Nemcsak a faragott elefántagyarakra és a leopárdbőrre büszke, hanem a fekete-afrikai ébenfa szobrokra is. Gyűjteménye számos érdekessége között van uruguayi matészívó pipa, faragott tokú machete Dél-Amerikából, és igazi ritkaság, nepáli kukri is. Utóbbi a brit, az indiai és a nepáli hadsereg elit harcosai, a gurkhák hagyományos fegyvere, egy többfunkciós, rövid kard.”

A bombilla néven is ismert alkalmatosság pipa helyett egyébként inkább szívószál, viszont a fémből vagy bambuszból készült eszköz végén is találunk szűrőt.

Rá se bagózz!

Na de vissza az elemi iskolás szóviccekhez! A Zsaru magazin lelkes szerzői kihasználtak minden adandó alkalmat, természetesen a füstölgéssel kapcsolatban is. Az 1995. március 9-ei számbeli cikk címe is mutatta, mire számíthatunk: A dohányzás káros a szabadságra. A szerző, RIK a cikkben sem spórolt a humoros fordulatokkal – hiába, hogy egy 21 és egy 20 éves fiatal kálváriájáról számolt be. Rögtön az elején tisztázta, hogy az esetükben nem a tüdőn keresztüli károsodásról van szó: a két férfi

„természetesen nem arra a dohányra gondolt, amelyikre rá lehet gyújtani, hanem arra, amelyiket el lehet verni. Más kérdés, hogy manapság a dohányárukon keresztül vezet a legrövidebb út a dohányig. Az pedig már betörőmódi, hogy pakolás közben jön meg igazán a »nikotinétvágy«”.

Majd el is helyezett minket a térben: a fővárosi Tömő utcában járunk, ahol a közért hátsó bejárata „nem egy Wertheim szekrény”, így a szakavatott triónak (mert kettejükhöz csatlakozott egy segéderő is) minden adott volt a „hajnali bevásárláshoz”. RIK itt lendült be végleg, innentől gyakorlatilag egyetlen mondatot sem úszhattunk meg szárazon:

„Akkor még nem sejtették, hogy ezzel a betöréssel alaposan bevásárolnak. A környékbeli polgárok nem panaszkodhatnak, hogy a józsefvárosi rendőrök rá sem bagóznak a bejelentéseikre. Riasztásukra kisebb armada száguldott a helyszínre, körzeti megbízottak, járőrök vegyesen, hogy a betörők el ne füstölhessenek. A fékező rendőrautók láttán Gurbaiék nikotinéhsége pillanatok alatt a nullára zuhant, s hiába készítették össze maguknak a szatyornyi dohányt, legfeljebb a tanulságon füstölöghettek. Mármint azon, hogy az efféle dohányzás káros a szabadságra.”

Füstölgünk épp a büntető szóvicceken, esetleg rá sem bagózunk, mindegy is: a lényeg, hogy a hivatalosságok jól elszórakoztatják magukat. Aztán majd úgyis eljön a nap, amikor a párduc a gödölyével heverész, a pandúr pedig a banditával szívja el a békepipát.

Borítóképünk illusztráció (Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan / a ChatGPT-vel színezve)