hero
Tobacco

Rovat:

Paragrafus
Becsült olvasási idő: 4 perc
Tényleg keményebben léptek fel a megállókban dohányzókkal szemben

Még Vitézy Dávid javasolta a szigorúbb ellenőrzéseket, ennek kapcsán nyilatkozott is lapunknak. Most kiderült, hogy 2026 első felében mennyivel volt több ellenőrzés, és mekkora összeg folyt be bírságokból.

Amint arról a Tobacco Magazin 2026/04-es számában beszámoltunk, a Fővárosi Közgyűlés februárban döntést hozott arról, hogy a jövőben szigorúbban kell érvényt szerezni a megállóhelyi dohányzási tilalomnak. A kezdeményezést Vitézy Dávid (a fővárosi Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság akkori elnöke) javaslatára tűzték napirendre, aki szerint nem új szabályokra, hanem a meglévők következetes betartatására van szükség.

A Podmaniczky Mozgalom akkori frakcióvezetője, Vitézy Dávid – aki később a dohányügyekért felelős közlekedési és beruházási miniszterré vált – lapunk kérdésére akkor úgy fogalmazott: „A szabály világos és egyértelmű, még 2010 végén épp a BKK-ban készült javaslatunkra alkotta meg az első ilyen hazai szabályozást a főváros. A gond az, hogy ezt az elmúlt években az ellenőrzések hiánya miatt egyre kevésbé tartották be az emberek.” A képviselő szerint a probléma gyökere tehát nem a szabályozás hiányossága, hanem a végrehajtás gyengülése. „Nem új szabályokra vagy magasabb büntetésre van szükség, hanem a meglévőket kell betartatni és alkalmazni” – hangsúlyozta. Hozzátette, javaslata lényege az volt, hogy az illetékes szervek gyakrabban ellenőrizzék a megállókat, és következetesen lépjenek fel a szabályszegőkkel szemben.

Hol, kit, miért?

2026 februárjában a Fővárosi Önkormányzat közölte az Infostarttal: a fővárosi tömegközlekedési megállókban (is) továbbra is tilos a dohányzás, és a szabály megszegői akár 30 ezer forintos helyszíni bírságra is számíthatnak. A tilalom kiterjed a megállókra, aluljárókra, játszóterekre, valamint ezek határától számított ötméteres körzetre is, s nemcsak a hagyományos cigarettákra, hanem a hevített termékekre és az e-cigarettákra is vonatkozik. Amennyiben a megálló pontos területe nem állapítható meg egyértelműen, a dohányzás a megállót jelölő táblától számított ötméteres sugarú körön belül tilos.

Amint 2026/04-es számunkban is írtuk, a szabályok betartását a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai ellenőrzik, különösen a közösségi közlekedési eszközökön és az aluljárókban. A tájékoztatás érdekében piktogramokkal ellátott figyelmeztető anyagokat is kihelyeztek, hogy a nem magyarul beszélők számára is egyértelmű legyen a dohányzási tilalom. Bírság kiszabására kizárólag tettenérés esetén van lehetőség; pusztán térfigyelő kamerák felvételei alapján nem indul eljárás, ugyanakkor ezek bizonyítékként felhasználhatók.

A tilalom betartását technológiai eszközökkel is igyekeztek segíteni: a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint 2025 márciusa óta az utasok a BudapestGO alkalmazáson keresztül is kérhetnek segítséget rendészeti beavatkozást igénylő helyzetekben. 2025 augusztusa óta pedig a 1443-as ingyenes telefonszámon is elérhető a Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat.

Így zajlottak az ellenőrzések

Júniusban a TobaccoMagazin.hu-n már arról számolhattunk be, hogy a FÖRI Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat közterület-felügyelői az újbudai közterület-felügyelettel együttműködve a megállókat és a környező utcákat ellenőrizték, kiemelt figyelmet fordítva a megállókban a tiltott dohányzás visszaszorítására. Azaz a februári döntés értelmében megindult a szigorúbb ellenőrzés a megállóhelyi dohányzás ügyében – írtuk akkor, ám mint később kiderült, már ezt megelőzően is javában zajlottak az ellenőrzések.

A 24.hu kikérte a Főpolgármesteri Hivataltól a megállóhelyi dohányzás ellenőrzésével kapcsolatos adatokat. Közölték: kiemelten ellenőrzik a közterület-felügyelők a frekventált közlekedési csomópontokat. 2026 első fél évében közel nyolcszor annyi esetben szabtak ki bírságot a megállókban dohányzás miatt, mint 2025-ben egész évben. Akkor 76 esetben 816 100 forint értékben bírságoltak a közterület-felügyelők, míg 2026 első fél évében 578 esetben 4,65 millió forint értékben. Az 578 ellenőrzésből 530 egyébként már a szigorúbb ellenőrzésekre vonatkozó javaslat elfogadása után zajlott – ami annak tudatában nem csoda, hogy a Fővárosi Közgyűlés februárban fogadta el Vitézy Dávid javaslatát. Bár a bírságok maximumösszege 30 ezer forint lehet, az adatok alapján átlagosan 8 ezer forint körül bírságolnak esetenként.

Vidéken is probléma

A megállóhelyi dohányzás terjedése nem csak Budapesten figyelhető meg. Amint arról a TobaccoMagazin.hu-n is beszámoltunk tavaly januárban, a békéscsabai autóbusz-állomás kapcsán például a közösségi médiában és a BEOL-nak küldött olvasói levelekben is többen panaszkodtak arra, hogy egyesek a tilalom ellenére rágyújtanak a várakozóhelyeken. A beszámolók szerint amikor a nemdohányosok szóvá teszik a szabályt, a dohányzók gyakran felháborodva reagálnak.

A közlekedési vállalatok minden lehetséges alkalommal igyekeznek felhívni a figyelmet a szabályokra. A MÁV-csoport kommunikációs igazgatósága egy ilyen ügy kapcsán arra emlékeztetett, hogy az autóbusz-állomások területén – a kijelölt helyek kivételével – szintén tilos a dohányzás, és a tilalom az elektronikus cigarettákra is vonatkozik. A társaság szerint ha valaki mégis megszegi a szabályt, a dolgozók felszólítják a tevékenység befejezésére, valamint tájékoztatják a kijelölt dohányzóhelyről és a szabályszegés lehetséges következményeiről. Ezenfelül arra is kérik az utasokat, hogy jelentsék, amennyiben szabályszegést észlelnek.

A szabályok megszegése vidéken is komoly anyagi következményekkel járhat. Feljelentés alapján 20–50 ezer forintos egészségvédelmi bírságot szabhatnak ki, emellett a jegyvizsgáló 25 ezer forintos vasúti pótdíjat is felszámolhat. Ha ezt 30 napon belül nem rendezik, az összeg 50 ezer forintra emelkedik. Az agresszív fellépés vagy együttműködés megtagadása esetén rendőri intézkedésre és további, akár 50 ezer forintos helyszíni bírságra is számítani lehet, ezért az illetékesek nyomatékosan kérik az utasokat a szabályok betartására és az ellenőrökkel való együttműködésre.

Fotó: Földi Bence / Tobacco

Mi a helyzet a reptéren?

A dohányzási szabályok betartása nemcsak a közösségi közlekedésben, hanem más közlekedési csomópontokban is fontos kérdés. A repülőtereken például szintén szigorú előírások érvényesek. A brit Coventry Live beszámolója szerint például a birminghami repülőtéren az elmúlt három évben mindössze két olyan rendőri intézkedés történt, amely dohányzással függött össze: az egyik esetben egy utas a repülőgépen gyújtott rá, a másik esetben pedig agresszív viselkedés miatt intézkedtek.

A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a dohányzás csak kijelölt helyeken engedélyezett: a tranzitterületen három teraszon lehet rágyújtani, a nyilvános részeken pedig kizárólag a bejáratoktól legalább öt méterre kialakított kültéri helyeken. A rendőrség szerint évente csak minimális számú ilyen jellegű szabályszegést tapasztalnak (más kérdés, hogy azóta többször is láttunk tilosban dohányzót a reptéren…). Minderről részletesebben a Tobacco 2025/11-es számában írtunk.

Borítóképünk illusztráció (Fotó: Földi Bence / Tobacco)

A cikk a Tobacco 2026/10-es számában jelent meg.