Az a szövetségi előírás, amely szerint a cigarettás dobozokon és a reklámokban a dohányzás hatásait bemutató explicit tartalmú képeket – köztük a füst által károsított tüdő és a csökkent véráramlástól megfeketedett lábak képeit – kell feltüntetni, nem sérti az első alkotmánymódosítást – döntött csütörtökön egy fellebbviteli bíróság, melyről az AP News számolt be.
Az Egyesült Államok 5. kerületi fellebbviteli bíróságának döntése döntése részleges győzelmet jelentett az egészségvédelmi figyelmeztetések szigorítására törekvő szövetségi szabályozók számára. A bíróság azonban életben tartotta a dohányipar által a szabály ellen benyújtott kifogást, mondván, hogy az alsóbb fokú bíróságnak felül kell vizsgálnia, hogy a szabály elfogadása a szövetségi közigazgatási eljárási törvénynek megfelelően történt-e.
Az iparág azon érveit viszont, melyek szerint a szabály sérti a szólásszabadságot, illetve hogy olyan nagy helyet foglaló képeket és feliratokat ír elő, amelyek felülírják a csomagolásokon és reklámokon megjelenő márkajelzéseket és üzeneteket, figyelmen kívül hagyta a testület.

A kérdéses képek között szerepel egy nő képe, akinek a nyakán egy nagy daganat van, a következő felirattal: FIGYELEM: A dohányzás fej- és nyaki rákot okoz. Egy másik kép egy férfi mellkasát ábrázolja egy műtétből származó hosszú heggel és egy másik figyelmeztetéssel: A dohányzás szívbetegséget és stroke-ot okozhat az artériák eltömődése által.
Ahogyan arról márciusi lapszámunkban beszámoltunk, a világ közel 120 országában ettől jóval nagyobb figyelmeztető feliratokat fogadtak már el el. Az ezekben az országokban végzett tanulmányok szerint a képalapú címkék a szöveges figyelmeztetéseknél hatékonyabban tájékoztatnak a dohányzás kockázatairól és a leszokásra ösztönzik a dohányosokat.
