A világon elsőként korosztályos dohányvásárlási tilalmat bevezető Maldív-szigetek több újabb dohánypolitikai változtatást is előkészít. A parlament illetékes bizottsága módosítás nélkül jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely csökkentené a cigaretták importvámját, így az indítvány a jogalkotási folyamat következő szakaszába léphet – írja a Tobacco Reporter.
A javaslatról vita alakult ki, mivel a kormány a közelmúltban betiltotta az e-cigaretták forgalmazását, ugyanakkor a képviselők végül egyhangúlag elutasították a módosító indítványok benyújtását.

Mohamed Muizzu elnök közben bejelentette, hogy országos dohányzásleszoktató program indul civil szervezetek bevonásával. A szervezetek támogatása és ösztönzői részben attól függnek majd, milyen eredményesen segítik a dohányosokat a leszokásban.
Az elnök azt is közölte, hogy a program indulásával megszüntetik a leszokást segítő termékek importvámját, hogy azok szélesebb körben elérhetővé váljanak. Muizzu szerint a cigaretták importvámjának tervezett csökkentése egy átfogó dohányzásellenes stratégia része, amely összhangban áll az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaival.
