Tobacco

Rovat:

Paragrafus
Becsült olvasási idő: 1 perc
Lehet teljes dohányzási tilalom az európai börtönökben

Egy észt ügy zajlott ez ellen, de elhalt.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) nagykamarája megszüntette az észt börtönökben érvényes teljes dohányzási tilalom elleni eljárást, miután megállapította, hogy a kérelmezők már nem kívánják folytatni ügyüket – írja a Nicotine Insider.

Az egyik kérelmező időközben meghalt, a másik kettő pedig szabadult a börtönből, és nem reagált a bíróság megkereséseire. A testület szerint „a körülmények egyértelműen arra utalnak, hogy a két érintett kérelmező nem kívánja tovább vinni kérelmét”, ezért az ügyet törölték a napirendről. Ennek következtében a 2025 novemberében született, 4–3 arányú kamarai döntés – amely szerint Észtország megsértette a fogvatartottak magánélethez való jogát a teljes dohányzási tilalommal – nem vált jogerőssé, így jogilag érvényét vesztette.

Elítélt dohányzik a Márianosztrai Fegyház és Börtönben, 1987-ben (Fotó: Urbán Tamás / Fortepan / a Google Geminivel színezve)

A döntés azt jelenti, hogy nincs európai bírósági precedens, amely elismerné a fogvatartottak dohányzáshoz való jogát, így az európai országok továbbra is fenntarthatják vagy bevezethetik a börtönök teljes dohányzási tilalmát. Észtország szerint a 2017-ben bevezetett intézkedés a fogvatartottak és a személyzet egészségét védi, csökkenti a passzív dohányzás és a tűzesetek kockázatát, javítja a börtönbiztonságot, valamint megakadályozza, hogy a cigaretta fizetőeszközként szolgáljon a börtönökben.

A napirendről levételi döntést egyes jogászok üdvözölték, mert megszüntette a „dohányzáshoz való jog bírósági elismerésének rémképét”, míg mások szerint a bíróság elszalasztotta a lehetőséget annak tisztázására, hogyan kell egyensúlyt teremteni a közegészségügyi célok és a fogvatartottak személyes autonómiája között.