Yannick Neuder, a 2015-ben Nicholas Sarkozy által alapított jobbközép A Köztársaságiak (Les Républicains) párt képviselője és korábbi egészségügyi miniszter olyan törvényjavaslatot készül benyújtani, amely különadót vetne ki a dohánygyártókra – írja a Tobacco Journal International.
A javaslat szerint a vállalatok minden eladott ezer cigaretta után 15 eurót (5455 forint) fizetnének, az így befolyó összeget pedig egy új erdősítési alap létrehozására, valamint a polgári védelem támogatására fordítanák.
„Egy autó ablakán kidobott cigarettacsikk, és lángba borul az erdő”
– fogalmazott az egyébként kardiológus Neuder, aki szerint a dohánycégeknek „a bevételük alapján hozzá kell járulniuk” a károk kezeléséhez.

A kezdeményezést Franciaország egyik legsúlyosabb erdőtüzekkel sújtott nyara előzte meg: a beszámolók szerint több mint 90 ezer hektár égett le – csak Bordeaux közelében mintegy 42 ezer hektár. Több mint 200 ezer embert kellett evakuálni, és több száz otthon, illetve vállalkozás szenvedett károkat.
Franciaországban az erdőtüzek közel 90 százaléka emberi tevékenységhez köthető, és a kidobott dohánytermékek állítólag továbbra is jelentős szerepet játszanak a véletlen tüzek kialakulásában. A javaslat egyelőre nem került a törvényhozási folyamatba – bevezetéséhez parlamenti jóváhagyásra lenne szükség.
