Tobacco / AI

Rovat:

Paragrafus
Becsült olvasási idő: 1 perc
Fokozatosan állhatnak át a kkv-k az eÁFA-rendszerre

Az ÁNYK kivezetésének elhalasztását javasolja a NAV.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a szakmai visszajelzések alapján az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) kivezetésének elhalasztását és a digitális adóügyintézésre való fokozatos átállást javasolja – közölte a hivatal csütörtökön.

A javaslat szerint kis- és középvállalkozásoknak több idejük maradna a felkészülésre, mint a legnagyobb cégeknek: számukra az eÁFA-rendszer kötelező használata a javaslat szerint 2028. január 1-jétől indulna. A változtatás hátterében egyebek mellett az áll, hogy a felmérésben részt vevő könyvelők 55 százaléka a felkészülési idő hiányát és a könyvelőprogramok fejlesztésének elmaradását jelölte meg akadályként.

Az átállás nem egyszerre, hanem bevallásonként és űrlaponként történne. A NAV terve szerint elsőként a legnagyobb vállalatok térnének át kötelezően az eÁFA használatára, miközben a kkv-k tovább készülhetnének az új rendszerre. Egyes bevallások – például a személyi jövedelemadó és a társasági adó bevallása – még 2027-ben is benyújthatók lennének az ÁNYK-n keresztül.

Az új megoldások bevezetését a könyvelőprogramok fejlesztésének és tesztelésének előrehaladásához igazítanák, hogy a vállalkozásoknak és könyvelőiknek legyen idejük megismerni az új rendszereket.

A NAV az átállás során tájékoztatókkal, szakmai fórumokkal, oktatási anyagokkal és közvetlen segítségnyújtással támogatná a vállalkozásokat, a könyvelőket és a szoftverfejlesztőket. A kisebb vállalkozások számára az eÁFA mellett az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás (ONYA) is korszerű alternatívát kínálhat.

A fejlesztés célja az elavult ÁNYK kiváltása, valamint az adózási adminisztráció egyszerűsítése és automatizálása. A fokozatos átállás a kkv-k számára elsősorban hosszabb felkészülési időt jelentene, miközben a sikeres bevezetéshez továbbra is szükség lesz a vállalkozások, a könyvelők és a fejlesztők együttműködésére.

Nyitóképünk illusztráció (Forrás: NAV / Tobacco)