Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki több mint huszonegymillió forint értékű zárjegy nélküli cigarettát szerzett meg és tartott birtokában – közölte a Miskolci Törvényszék csütörtökön.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2025 májusában éjjel Kazincbarcikán rendőri ellenőrzés alá vonták a vádlott használatában lévő gépjárművet, melynek során annak utasterében, valamint csomagterében többféle márkajelzésű, jelentős mennyiségű, több mint huszonegymillió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát találtak.

Ezt követően az intézkedő rendőrök a vádlottat előállították a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, és ezzel egyidejűleg a NAV-ot is értesítették, akik a cigarettát lefoglalták. A vádlott a dohánytermékek eredetét, birtokban tartásának jogszerűségét igazolni nem tudta.
A bíróság a vádlottat jelentős értéket meg nem haladó értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt 2 év végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Enyhítő körülmény volt a terhelt büntetlen előélete és beismerő vallomása. Súlyosító körülményként értékelte a bíróság az ilyen jellegű bűncselekmények gyakoriságát.
Az ítélet jogerős.
