Közösségi média
Több mint tíz százalékkal csökkent a dohánytermékek adóbevétele Németországban
Eközben virágzik a feketepiac.
Már a cigik több mint fele adózatlan Belgiumban
Egy éve még csak az egyharmaduk származott illegális forrásból.
Több mint 16 millió forintnyi illegális cigire bukkant Lara
Az eset egy vendéglátóhely ellenőrzése során történt.
A csempészfurgon után még egy illegális cigigyárat is lefülelt a NAV
A sofőr „magának vett” 29 millió forint értékű cigarettát.
A tréleren Volkswagen, a Volkswagenben csempészcigi rejlett
A NAV a közel egymillió forint értékű árut lefoglalta.
Idén már hét dohánycsempész-bűnszervezetet számoltak fel Romániában
Keleti szomszédunknál augusztus végéig félmilliárd forintnyi bírságot szabtak ki.
Börtönt kapott a férfi, aki 36 ezer doboz csempészcigit próbált elpasszolni
Ezen felül közel egymillió forintos pénzbüntetést is ki kell perkálnia.
Hatalmas illegális cigigyárat lepleztek le a szlovák hatóságok
A költségvetésnek okozott kár mintegy 5,3 milliárd forint.
Forráshiány miatt nehezen betartatható a brit e-cigi szabályozás
A költségvetés 15 év alatt 23 százalékkal csökkent.
Hatalmas kárt okozott a trafikrabló
A királyhelmeci eset elkövetője egyelőre ismeretlen.
Csempészcigit rejtett a gáztartály
Több mint 28 ezer doboz, ukrán jövedéki bélyeg nélküli cigarettát találtak.
Otthonról, bűnügyi felügyeletből is árulta az illegális e-cigiket
Újból letartóztatták a vietnámi férfit.
Elszaladtak a pénzügyőröket meglátó cigidílerek
Fekete nejlonzacskókat pakoltak egy kocsiba, amikor rájuk találtak a NAV munkatársai.
Újabb illegáliscigaretta-gyárat számoltak fel Belgiumban
Ez már idén a 16. ilyen üzem volt az országban.
