Tobacco

Rovat:

Illegál
Becsült olvasási idő: 1 perc
Több mint 400 millió forint értékű cigi és e-cigi rejlett egy bérelhető konténerbázison

A három érintett konténert egyszerre használták raktárként és eladótérként.

Be nem vallott dohánytermékeket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest vármegyében egy bérelhető konténerbázison végrehajtott akció során. Az Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság nyomozói a MERKUR Bevetési Egység közreműködésével három férfit fogtak el, akik több konténerhez is hozzáfértek – olvasható a hatóság közleményében.

A tárolók átvizsgálásakor nagy mennyiségű, adózás alól elvont hagyományos és elektronikus cigarettát találtak. Az egyik konténer részben eladótérként is működhetett, ahol a termékeket egy OSB-fallal leválasztott kiszolgálórésztől különítették el.

A hatóságok összesen 5 ezer doboz hagyományos cigarettát és 30 ezer darab elektronikus cigarettát foglaltak le, utóbbi több mint egymillió szál cigarettának megfelelő mennyiség. A lefoglalt dohánytermékek piaci értéke meghaladja a 435 millió forintot, az ügyben okozott költségvetési kár pedig több mint 100 millió forintra tehető. A három férfit költségvetési csalás gyanújával hallgatták ki, közülük kettő letartóztatását a bíróság elrendelte.