A JAMA Oncology folyóiratban október 31-én jelent meg a Medical University of South Carolina (MUSC) kutatóinak cikke – írja társlapunk, a Medical Online.
A vizsgálat 4500 beteg adatainak elemzésén alapult, akik nem kizárólag tüdőrákban, hanem több különböző ráktípusban szenvedtek. A részletes adatok alapján a kutatók három csoportra tudták osztani a betegeket: azok, akik a diagnózist követő hat hónapon belül, azok, akik a diagnózist követő hat hónap és öt év között, és azok, akik a diagnózist követő több mint öt év elteltével (sem) hagyták abba a dohányzást. A rák diagnózisát követő dohányzásról való leszokás minden csoportban javította a túlélési esélyeket, de a legnagyobb előnyt azoknál a betegeknél tapasztalták, akik a diagnózist követő hat hónapon belül leszoktak.
David Marshall, a cikk egyik szerzője elmondta:
„A legtöbb prosztatarákos beteg nem a prosztatarákban veszti életét. Gyakran a dohányzással kapcsolatos állapotok járulnak hozzá a betegek halálához. A dohányzásról való leszokás még a dohányzással nem összefüggő ráktípusban szenvedő betegek esetében is az egyik legnagyobb mértékben járulhat hozzá az általános túlélés javulásához. Ezek az adatok valószínűleg az új arany standardot jelentik, ami alátámasztja a dohányzásról való leszokást támogató programok túlélési előnyeit az onkológiai központokban. Sajnos jelenleg az a helyzet, hogy míg a betegek 90%-át megkérdezik ugyan a dohányzási szokásaikról, a központoknak csak 40%-a nyújt segítséget a dohányzásról való leszokásban. És ez nem olyan módszer, mint egy új célzott hatóanyag kifejlesztése – itt nincs szükség új protokollokra vagy új gyógyszerek vásárlására. Ha megértik ennek fontosságát, már ma délután elkezdhetik ezt a »terápiát«, mert a bizonyítékok rendelkezésre állnak.”
Raymond N. DuBois, a MUSC Hollings Onkológiai Központ igazgatója megjegyezte, hogy a leszokás minden ráktípus esetében fontos tényező.
„Ez a kutatás nagyon világosan és egyszerűen kimutatja, amit a klinikusok már régebben megfigyeltek – hogy a továbbra is dohányzó betegeik kimenetelei lényegesen rosszabbak azokhoz képest, akik képesek leszokni a dohányzásról. Ez jelentős megállapítás a bármilyen típusú rákdiagnózissal – nem csak a tüdőrákkal – küzdő emberek és orvosaik számára. Azt is tudjuk, hogy a rákdiagnózis után a dohányzás folytatása gyengíti az immunrendszert, így a szervezet nehezebben veszi fel a harcot a rákos sejtekkel szemben. A betegeket és a családtagokat tájékoztatni kell a dohányzásról való leszokás előnyeiről. Emellett a dohányzó betegeknek valódi segítséget kell nyújtani a dohányzásról való leszokáshoz, felismerve, hogy a cigarettáról való leszokás nem könnyű feladat. A cigarettafüggőség krónikus, visszaeső betegség, így a betegek számára az egyszeri beavatkozások nem megfelelőek.”
A MUSC 2014-ben indított programja olyan típusú, bizonyítékokon alapuló beavatkozást kínál, amely segíthet a dohányzásról való leszokásban. A betegeket képzett addiktológus tanácsadóhoz rendelik, aki a nikotin iránti fizikai szükséglet kezeléséhez farmakoterápiával, a mentális terhelés kezeléséhez pedig viselkedési tanácsadással tud segíteni. Rendszeresen tartják a kapcsolatot, általában telefonon keresztül, így a tanácsadók segíthetnek a betegeknek abban, hogy a helyes úton maradjanak.
A szerzők szerint az említett eredmények tükrében minden onkológiai központ kötelessége, hogy bizonyítékokkal alátámasztott leszokási programot kínáljon betegeinek. Ennek legfőbb oka, hogy mára ismertté vált, hogy a rákdiagnózist követő dohányzás csökkenti a kezelések hatékonyságát, és növeli bizonyos mellékhatások, valamint szövődmények kockázatát.
