Szerdán kezdődött a Nagykanizsai Járásbíróságon annak a nőnek a pere, akit dohánybolti sikkasztással vádolnak – írja a Kanizsa Médiaház.
A vádirat szerint a dohánybolt eladójaként 2018 és 2023 között rendszeresen úgy értékesített dohány- és más termékeket, hogy azokat előzetesen jogosulatlanul törölte a készletnyilvántartó rendszerből. A nő ezzel több mint 6,3 millió forintos kárt okozott munkáltatójának, amelyből 2 millió forintot már visszafizetett.

Az ügyészség 1 év 11 hónap – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést indítványozott. A vádlott a bíróságon azt mondta: betegsége és nehéz anyagi helyzete miatt nem tudta rendezni a teljes összeget, emellett szerinte a munkáltatója sem tartotta be maradéktalanul a munkaszerződésben foglaltakat.
A tárgyaláson két tanút hallgattak meg, azonban ítélet nem született. A bizonyítás folytatása érdekében a bíróság szeptember 7-re halasztotta az ügy tárgyalását.
