Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc után a magyar urak egy része a legjobb indulattal sem volt a bécsi udvar legnagyobb rajongói között. Leginkább hallani sem akartak császárról, együttműködésre sem nagyon voltak hajlandóak, belső emigrációba, passzív ellenállásba vonultak vissza. Ebbe belefért a menekülő honvédek bújtatásától az állami adók megkerüléséig egészen sok minden.

A császári udvar 1851-ben megpróbálta a teljes birodalmon belül azonos szabályozás alá venni a dohánytermesztést. Ez korábban a Magyar Királyságban nem volt adó által terhelt tevékenység, 1851. március 1-jétől azonban bevezették a dohányjövedéket. Önmagában sem lett volna népszerű az ötlet, de a forradalom után különösen nem volt az. Nem is vívtak ki a fináncok – ma: vám- és pénzügyőr – széles körű tiszteletet és megbecsültséget. Annyira nem, hogy ennek még a nyelvben is nyoma maradt. Hiába került át az 1867-es kiegyezés után a magyar minisztériumokhoz a dohány adóztatása, 16 évnyi fináncutálatot nem sikerült csak úgy feladni.

A fináncok már a polcon vannak

Vegyünk le találomra könyveket a könyvespolcról. Vagy ha nem is találomra, mert nem lehet minden vámcsalás mellé fináncot állítani, de vegyük igénybe a Magyar Történelmi Korpuszt, amely egy keresővel is rendelkező nagy méretű szövegadatbázis. Máris a kezünkben van Jókainak Az új földesúr című regénye, amely még a kiegyezés előtt jelent meg. Ebben találunk egy nagyon pontos leírást Garanvölgyi régi kasznárjáról (gazdatisztjéről):

„Kampós úr igen ügyes gazda volt, értette a tudományát gyökeresen, bár erről sohasem szokott beszélni. Ő csak nagy dolgokról szokott beszélni. Politikáról. Akit elfoghatott, azt tartotta is effélével untig.

Ha földesura a passzív ellenállás embere volt, ő éppen az ellenkezővel tartott. Ha földesura nem dohányzott, azért, mert a monopólium bejött: ő ellenkezőleg megmutatta, hogy csak azért is szűzdohányt fog színi! Hol tett szert rá, az az ő titka. Ő passzussal sohasem jár, pedig mindenüvé elmegy, s a fináncoktól meg nem ijed. Ha valahol rászedheti őket, azt nagy virtusnak tartja.”

Ha mélyebbre nyúlunk a szövegadatbázisban, akkor természetesen felfedezzük, hogy a pénzügy szó megszületése előtt minden, a területhez tartozó jelenség a németből átvett finánc szóval jelöltetett. Akár úgy is, hogy „fináncz minister” vagy „fináncziai nyereség”.

De ha tovább megyünk az idővonal mentén, hamar eljutunk a nagy palóchoz, Mikszáth Kálmánhoz, aki talán az egyik legjobb közírónk volt. Neki az 1971-ben megjelent Összes műveiben megtalálható Jó az öreg a háznál – már magában is szállóige! – című írásában szerepel a következő pár sor:

„Mindig azt beszélték az öregúrról, hogy félénk ember, hogy sohasem tudja magát ráhatározni semmire. No, hogy mennyire nem igaz ez, mutatja ez a röpirat. Egy röpirat, amely azt demonstrálja, hogy még mindig több adót kell fizetnünk. S új adónemeket hoz javaslatba, fokozni kívánja a fogyasztási adót és a fináncok hatalmát.”

A finánc a Bach-rendszerrel és a neoabszolutizmussal együtt ivódott bele a magyar köztudatba. Nem mintha amúgy a magyar rendeket könnyű lenne mentegetni. A jobbágyok váltságáról és a rendszer megszüntetéséről emberöltőnyi hosszúságban tárgyaltak. Végül pedig az 1853-as úrbéri pátenssel, császári rendelettel történt meg a jobbágyfelszabadítás, mert valahogy mindig volt fontosabb dolga ennél a rendeknek. Hol reformországgyűléseket tartani, hol szabadságharcolni.

Nem fogunk minden irodalmi említéssel foglalkozni, de használja a szót Tamási Áron, Márai Sándor vagy akár Spiró György is. Még Bertha Bulcsu 1986-os Árnyak és lovasok című kötetében is találunk olyan történetet, amelynek egyik központi történése, hogy jönnek a fináncok. Igaz, abban már rejtegetett pálinkafőzőket keresnek. A szó közben lassan kikopott a közbeszédből, ma már csupán az irodalmi és a sajtónyelv része. De van egy kifejezés, amely őrzi a fináncok emlékét, és van köze a dohányzáshoz is.

Tea és cigaretta

„Nem ég a dohány, tele van finánclábbal”

– hozza a példamondatot A magyar nyelv értelmező szótára. „Kilóg a fináncláb” – több újságcikket is lehet találni, amelyben szerepel ez a fordulat. De mit keres a finánc lába a dohányban? A kifejezés egyszerűbb megértéséhez a teához fogunk fordulni.

Aki járt már teaházban, az a különböző teák neve mögött láthatott olyan betűszavakat, mint például a TGFOP. Ez a rövidítés azt mondja el az értőnek, hogy a tealevél mely részeit használták fel a teakeverékhez, a cserje mely részén volt a levél, tartalmaz-e rügyet, és úgy általában leírja a termék minőségét. A TGFOP – ami rügyeket és levélvégeket tartalmaz – a csúcskategóriához közeli szint. De a skála másik végén találunk olyat is, hogy FD – ez a Fine Dust, avagy finom por kifejezést rejti. Magyarul a tea készítése, csomagolása után összesöpörtek a raktárban. A tearajongók egy része szerint minden filteres tea ezt a mércét üti csak meg. Azaz teát is felhasználó üzemben készült.

A finánclábas dohány is ezt a por kategóriát jelenti, csak épp a megjelenési módja más. A fináncláb a dohánylevélnek az a kemény szára, amely kiszúrja a cigaretta papírját, amit nem lehet lenyomkodni a pipatömködővel. Nem akar égni, de parázslani sem igazán hajlandó. Csak azért van benne a dohányban, hogy egyrészt az többnek tűnjön, másrészt pedig megkeserítse a dohányos életét. Akárcsak a fináncok a Bach-korszak ellenálló nemes urainak az életét keserítették meg. Hát nem költészet-e a nyelv?

Nyitókép: Fináncláb egy pipadohányban (Fotó: Földi Bence / Tobacco)