Glenn Wolfson, a Drew Estate vezérigazgatója rövid betegség után elhunyt – jelentette be a vállalat hétfői közleményében a Halfwheel cikke szerint.
Wolfson 2016-ban csatlakozott a szivargyártóhoz, érkezése egybeesett a Drew Estate új korszakával, amelyet a vállalat Swisher általi felvásárlása indított el. Májusban közölte munkatársaival, hogy hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és megkezdte a kezelést. Az elmúlt években már nyugdíjba vonulására készült, miközben aktívan részt vett utódja kiválasztásában is. A vállalat elnöke, Jonathan Drew megható szavakkal búcsúzott tőle:
„Glenn üzleti és vezetői képességei új szintre emelték a vállalatot, de az emberekkel való bánásmód volt az igazi szuperereje.”
Hozzátette, hogy Wolfson „mindig többet adott, mint amennyit kapott”, és rendkívüli elkötelezettséggel támogatta munkatársait, partnereit, sőt még a versenytársakat is.
A Drew Estate közölte, hogy a vezérigazgatói feladatokat átmenetileg a vállalat felsővezetői csapata látja el, a temetés részleteit pedig egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Nyitóképünk illusztráció (Forrás: Drew Estate / Tobacco)
