Tobacco

Rovat:

Illegál
Becsült olvasási idő: 1 perc
Cigit és rollereket lopott, letartóztatták

Az esetek Hódmezővásárhelyen történtek.

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség kezdeményezte annak a férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy a város különböző pontjain négy elektromos rollert tulajdonított el, emellett egy dohányboltból is fizetés nélkül vitt el két doboz cigarettát – közölte az ügyészség a Szeged 365-tel.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2026. június 26-án és 29-én összesen négy rollert lopott el, a két napon két-két járművet, amelyek értéke darabonként 110 ezer és 180 ezer forint között mozgott. A gyanúsított ezen felül egy trafikból is távozott anélkül, hogy kifizette volna az általa elvitt két doboz cigarettát.

Képünk illusztráció (Fotó: Kindel Media / Pexels)

Az ügyben öt rendbeli lopás miatt folyik büntetőeljárás. Az ügyészség a férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta, figyelembe véve azt is, hogy a gyanúsított korábban már több alkalommal volt büntetve. A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája helyt adott az indítványnak, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntést az ügyészség tudomásul vette.