hirdetés
2017. december. 15., péntek - Valér.
hirdetés

Újabb 30-35 terméket vizsgálnak majd

Újabb 30-35 termékre – sörökre, üdítőkre, jégkrémekre, grillezéshez használt termékekre, szószokra, salátaöntetekre – terjednek majd ki a kettős minőséget ellenőrző vizsgálatok – mondta Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

A vizsgálat során kiderülhet, hogy ennél a 30-35 termékpárnál előfordul-e az, hogy a multinacionális cégek más minőségben, más összetételben, más összetevőkből gyártanak Magyarországra, mint a nyugat-európai piacra.
Zsigó Róbert szerint az ügy megoldása az Európai Unió kezében van, jogilag az Európai Bizottság tud fellépni a jelenség ellen.

A kettős minőségű élelmiszerek jelentette probléma ráadásul nemcsak a magyar, hanem a közép-kelet-európai (szlovák, horvát) piacon is jelen van – tette hozzá.

Beszámolt arról is, hogy a témában kedden Pozsonyban tartanak majd egy konferenciát, ahol egyebek mellett a V4 országok képviselői mutatják be az európai biztosoknak, hogy az európai élelmiszerpiacon létezik a kettős minőség ügye.

Zsigó Róbert kiemelte: a helyzet megoldására a kormány egy jogszabály tervezetet dolgozott ki, amelynek értelmében ha egy multinacionális cég Magyarországon és Nyugat-Európában is forgalmaz egy-egy terméket, de a két termék minőségében, összetevőiben eltér, azt a magyar vásárlók számára felirattal kell jeleznie a cégnek. Az Európai Unió egyelőre még vizsgálja a tervezetet – mondta.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legtöbb hozzászólás